Ökölvívás: meglepetéssel kezdődött a 88. országos bajnokság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.07. 19:04
Címkék
Megkezdődtek szerdán a 88. férfi amatőr országos ökölvívó-bajnokság küzdelmei Szombathelyen, ahol 42 klub 108 versenyzője lép szorítóba.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint ez az utóbbi öt év „legnépesebb” ob-ja, amely szombatig tart a Haladás Rohonci úti csarnokában.

Nincs ugyanakkor a 108 induló között a válogatott erősségének számító Varga Miklós és Szellő Imre. A 60 kg-osok között az idén világbajnoki negyeddöntős és ezzel olimpiai kvótát szerző Varga jelenleg a félprofi WSB-sorozatban érdekelt milánói klubjával készül a jövő heti, moszkvai fellépésére, míg a szintén az olasz csapat kötelékébe tartozó, idei Európa-bajnoki bronzérmes Szellő Imre kézsérülése miatt nem vehet részt a versenyen.

A szerdai program mindjárt meglepetéssel indult, papírsúlyban (49 kg) a 2009-es magyar bajnok Kanalas Róbert segédpontokkal kikapott Nádori Tibortól, igaz, a csarnokban többen, így Csötönyi Sándor, a szövetség elnöke is másképp látta a mérkőzésen történteket, mint ahogy a pontozók, s véleményének hangot is adott.

Az esti folytatásban a Vargához hasonlóan a vb-n olimpiai indulási jogot szerzett Harcsa Zoltán nagyszerű teljesítménye emelkedett ki. A kispesti öklöző, aki a tavalyi szingapúri ifjúsági olimpián bronzérmet szerzett, erőteljes boksszal a második menetre teljesen felőrölte Kótai Zsolt ellenállását, olyannyira, hogy a második számolás után Klein Csaba edző bedobta a törülközőt.

„Sokat erősödtem, ezzel párhuzamosan az önbizalmam is megnőtt – mondta Szántó Imre tanítványa. – Korábban mindig megszenvedtem Kótaival, sohasem tudtam idő előtt befejezni a mérkőzést, de most sikerült.”

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
14 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
15 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
15 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
15 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
16 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
17 órája
Ezek is érdekelhetik