Ökölvívás: Klicsko túl van sérülésén, még 50 évesen is bokszolna

Vágólapra másolva!
2011.12.07. 18:04
Címkék
Kiengedték a kórházból Vladimir Klicskót, a 35 éves nehézsúlyú bokszvilágbajnokot. Az ukrán óriást két hete vesekővel megműtötték, majd múlt szombaton rosszul lett, és kórházba szállították Düsseldorfban – ráadásul a francia Jean-Marc Mormeck elleni meccsét is le kellett mondania.

Az ifjabbik Klicsko fivért a Bild német bulvárlap düsseldorfi szállásán, a Hotel Intercontiban kereste fel.

„Múlt csütörtök óta mindennap megjártam a poklot, ennek azonban már vége. Újra fájdalommentes az életem – utalt a kórházban töltött időszakra Vladimir Klicsko. – Úgy érzem magam, mintha 24 éves lennék. Két oka lehet annak, hogy befejezzem a karrierem: az egészségem és a motiváció. Jobban szeretem a bokszot, mint bárki más. A testvérem és én olyanok vagyunk, mint a jó bor: minél érettebbek vagyunk, annál jobbak."

„Azt kívánom magamnak, hogy ötvenévesen is olyan fitt legyek, hogy szorítóba léphessek. Ez azt jelenti, hogy fizikailag és mentálisan is a topon kell lennem. Meglátjuk, így lesz-e" – tette hozzá a négy nemzetközi bokszszervezet (IBF, IBO, WBO, WBA) királykategóriájának címvédője.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
14 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
14 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
15 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
15 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
16 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
16 órája
Ezek is érdekelhetik