
Rácz Félix több szempontból is elemezte az esélyeket. „Arról most ne beszéljünk, mi lenne, ha Mayweather állna ki Pacquiao ellen, de ha már nem ő, akkor mostani ellenfele talán a legveszélyesebb a Fülöp-szigeteki klasszisra. Márquez kétszer is nagyon megszorongatta, tudja, hogyan kell ellene bokszolni. Sőt, Pacmannek minden tudására szükség volt. A kialakult adok-kapokban nem csak ellenfele volt géppuskakezű. Az más kérdés, hogy Pacquiao most miért ment bele ebbe a párosításba. Ő már régóta magasabb kategóriában bokszol, mint Márquez, aki naturálisan kisebb. Szóval Pacman úgy érzi, nem vállal nagy kockázatot. Ám azt ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy Márquez mexikói és ez profi bokszban kivételes mentalitásra utal. Ami szintén Pacquiao mellett szól, hogy az ütőereje arányosan nőtt a tömegével, míg Márquez termetre lehet, hogy nőtt, de kérdés, hogy mennyi maradt az alsóbb súlycsoportokban tapasztalt dinamikájából” – vélekedett a menedzser. |
Ha Manny Pacquiao neve szóba kerül, a szervezetektől és súlycsoportoktól függetlenül a világ legjobb bokszolójával kapcsolatban rögtön beugrik egy másik név, Floyd Mayweather Jr.-é. Csak maga az érintett nem „ugrik be", ezért nincsen Pacquiao–Mayweather összecsapás.
Van helyette Pacquiao–Juan Manuel Márquez mérkőzés. Nem ugyanaz, de nem biztos, hogy rosszul járunk. A 32 éves Fülöp-szigeteki Pacquiao (53–3–2, 38 K. O.–T. K. O.) a találkozó nagy esélyese, ám a 38 esztendős mexikóinak, Juan Manuel Márqueznek (53–5–1, 39) nem csak a mérlege hasonlít Pacmanére. Már kétszer bokszoltak – 2004-es meccsük döntetlen lett, míg 2008-ban Pacquiao megosztott pontozással győzött, de fordítva is lehetett volna. Nem véletlen, hogy Márquez a Las Vegas-i ütközet előtt többször is a „Márquez kétszer is legyőzte Mannyt" feliratú pólóban jelent a nyilvánosság előtt. Egyébként a két bunyós hallatlanul sportszerű, rájuk nem jellemző egymás ócsárlása a mérkőzések előtt.
A mostani összecsapás limitje nem pontosan a váltósúly határa, azaz 66.7 kg, hanem ennél kevesebb, 65.3 kiló, mert a mexikói nem vállalt be nagyobb súlyt. Ennek nagyrészt az a magyarázata, hogy eddig pehelysúlyban és nagypehelysúlyban csaptak össze, márpedig Márquez e kategóriákhoz képest tartósan egy súlycsoporttal feljebb bunyózott még eredményesen, könnyűsúlyban. Valószínű, hogy adottságai ezekre a kategóriákra predesztinálják, ezért sem „indult be", mint a világ legjobbja. A kora sem ideális: 38 év, az 38 év...
Amikor két évvel ezelőtt váltósúlyban Mayweather ellen lépett ringbe, simán kikapott, mindössze néhány momentuma volt, a védekezés amerikai nagymestere kizárta. Pacquiaónak is akadt olyan ellenfele, aki ellen nem tudta önmagát adni, de simán nyert: Joshua Clottey nem ment bele semmibe. Erre mondta Pacman: „Mit tudok tenni, ha valaki nem akar ellenem bokszolni? Az nem az én hibám."
A riválisok esetében nagy kérdés, hogy az amúgy is nehezebben belelendülő Márquez mennyire tud bemelegedni vagy Pacman részben erre építi-e a taktikáját?
A két évvel ezelőtt a The Time címlapjára is felkerülő Pacquiaóról nemrég a Playboyban jelent meg cikk. A nyuszis lap „szakmai" kérdésekkel is foglalkozott. Edzője, Freddie Roach elmondta, az orvosokkal történt konzultációt követően abban maradt a bunyóssal, hogy néhány héttel a mérkőzés előtt Manny és felesége, Jinkee nem él házaséletet. Roach szerint a tesztoszteronra nem az ágyban, hanem az edzőteremben van szüksége tanítványának. „A legtöbb bunyós bő egy héttel a meccsek előtt megtartóztatja magát. Én általában tíznapos pauzát kérek" – mondta Roach. Pacman még az „önmagtartóztatásban" is felülmúlja társait: állítólag 21 nappal a mérkőzés előtt már nem... Férfiúi energiáit az összecsapás utáni bankettre tartogatja, s Roach elárulta a nagy igazságot. „Ha a bunyós nyer, aznap éjjel a párja is nagyon boldog.” |
A 79 éves Bob Arum mérkőzésszervező érdeme, hogy becserkészte Pacquiaót – ő aztán a thrillerek mestere, 1975-ben ő hozta tető alá Muhammad Ali és Joe Frazier harmadik mérkőzését is, a manilai thrillert. Ez még három évvel azelőtt volt, hogy Pacquiao megszületett...
Nem szorosan tartozik ide, de Arum Pacmant Alihoz hasonló karizmatikus figurának tartja mind az ökölvívás, mind a közéleti szféra terén.
Ne tagadjuk, azért van bukéja, hogy Pacquiao ismét mexikói bokszoló ellen áll ki. Még 2005-ben kikapott Erik Moralestől – ez éppen a Márquez elleni döntetlenje után volt –, aztán a szorítóban „irtotta" a mexikóiakat. Héctor Velázquez, Óscar Larios, Jorge Solis skalpját szerezte meg, természetesen visszavágott Moralesnek – kétszer is –, továbbá legyőzte Juan Antonio Barrerát, Márquezt és Antonio Margaritót. Nem mellesleg 14–0-s győzelmi szériát produkált azóta. Pacquiaót el is nevezték a Mexikói hóhérnak, ami angolul azért frappánsabban hangzik (Mexicutioner).
Ha Bob Arum megemlítette Manny közéleti szerepét, halljuk, mit mond erről az ország legnépszerűbb embere, az érintett. „Első a boksz, aztán a politika." Ebben mentora, a 70 éves Luis Singson is támogatja: „Mindig azt mondom neki, nem kell elsietnie a politikai szerepvállalást. Ráér, ha visszavonul az ökölvívástól." Ami azt illeti, nem siet el semmit, mert a Fülöp-szigeteki jog szerint miniszterelnök csak az lehet, aki betöltötte a 40. évét. Nos, Pacman csupán 37 esztendős lesz a 2016-os választásokon, tehát várnia kell 2022-ig.
Ami az esélyeket illeti, Pacquiao a favorit – s nem csak a politikai választásokon –, egyébként a meccsmérleg szerint szinte mindenben egyforma a két klasszis. Pacman 58, Márquez 59 mérkőzést vívott eddig, és a meneteket tekintve már a Fülöp-szigeteki és Floyd Mayweather is megelőzi Sugar Ray Leonard egész karrierje során bokszolt meneteit. Amennyiben a két sztár újabb küzdelme, a Pacquiao–Márquez párharc harmadik része lélegzetelállító mérkőzést hozna, úgy a sorozatuk méltó helyet foglalna el a legendás trilógiák között.
Ha nem is hasonlítható feltétlenül Muhammad Ali és Joe Frazier vagy Arturo Gatti és Micky Ward csatáihoz, azért ez a párját ritkítaná. A jó meccsre azért van garancia, mert Pacmant és Márquezt is jellemzi a gyilkos ösztön, ami a legnagyobbak nélkülözhetetlen tulajdonsága.
A főmérkőzést és az azt megelőző gálát – melyen többek között Timothy Bradley és Joel Casamayor is bokszol a kisváltósúlyú vb-övért – a Sport2 teljes egészében, élőben közvetíti.







