Profi ökölvívás: Erdei Zsolt egyhetes kihagyás után edz újra

Vágólapra másolva!
2011.10.18. 20:56
null
A környezet új, az izzadtságos munka a régi
Címkék
Egy vírusos megbetegedés miatt egy hetet ki kellett hagynia Erdei Zsoltnak, profi ökölvívónk azonban hétfőtől újra teljes edzésprogrammal készül Klink Zoltán irányítása mellett. A erőnléti edzések új helyszínen, a káposztásmegyeri Ramada Resort–Aquaworld Budapestben zajlanak.

 

Erdei Zsolt ezúttal is Klink Zoltán irányítása mellett alapoz
Erdei Zsolt ezúttal is Klink Zoltán irányítása mellett alapoz

„December elejére készülünk, erre időzítjük a csúcsformába hozatalt – mondta Erdei Zsolt. – Három hónap kihagyás után nehéz volt újra edzésbe állni, de egyre jobb formában, lendületesebbnek érzem magam, és a pulzus-értékeim is egyre jobbak.”

„Az új edzőteremben speciális gépek is vannak, így sikerült egy kicsit színesebbé, változatosabbá tenni az erőnléti tréninget. Az edzések intenzitása egyre nagyobb, pörgősebb, a megterhelés is folyamatosan nő, így még inkább különös gondot fektetünk a testi regenerálódásra, relaxálásra.”

„Pontosan ezért örülök annyira a felajánlásának, hiszen ebben a komplexumban minden lehetőség adott, hogy valóban professzionális körülmények között, csak a munkámra koncentrálva készülhessek fel. Az edzéseket követően sport és relax masszázsokon, szauna szertartásokon veszek részt, élvezem a Spa részleg szolgáltatásait, hiszen ezzel is segítem a lazítást, regenerálódást.”

A szálloda felajánlásának köszönhetően a konditermi edzéseken túl teljes körű Spa és wellness szolgáltatások, szauna szertartások, sport és relaxációs masszázsok segítik a kétszeres profi világbajnok mentális és testi felkészülését. Minden délután továbbra is a szakmai felkészülésen, a bokszedzéseken, heti három alkalommal pedig a Klink-féle lépcsőzésen van a hangsúly.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
14 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik