Profi ökölvívás: 26 év börtön után lép kötelek közé a Hopkins-gálán

Vágólapra másolva!
2011.10.14. 14:34
null
Dewey Bozellát a boksz segítette át a nehéz időszakon
Címkék
Nem a 46 esztendős legenda, Bernard Hopkins lesz a hétvégi, Los Angeles-i ökölvívó gála legidősebb versenyzője, hiszen az előprogramban kesztyűt húz az egykori amatőr bokszoló, a jelenleg 52 éves Dewey Bozella is. A bunyóst még 1983-ban, egy 92 éves asszony meggyilkolásáért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, és összesen 26 évet töltött ártatlanul a rácsok mögött, míg 2009-ben egy DNS vizsgálattal be nem bizonyították az ítélet hamisságát.

„Több, mint húsz év az életemből. Egy két lábon járó élőhalott voltam, 84A172 név alatt. Azt akarták, valljam be, hogy megöltem egy kilencvenkét éves asszonyt. Hát rossz lóra tettek. Soha nem tennék ilyet, akkor inkább meghalok a börtönben – mondta Dewey Bozella. – Az ökölvívás volt a szabadságom. Ez segített kimenekülni onnan. Segített rájönnöm, hogy sokkal jobb így élni, mintha csak emészteném magam odabenn, és haragudnék a világra. Az életben néha padlóra kerül az ember. És ilyenkor mit lehet tenni? Csak feküdni az úton, mint valami meztelen csiga, és várni, hogy eltapossanak? Vagy inkább felkelsz és kezdesz valamit magaddal? Át kell éreznem, milyen igazi profi bunyósnak lenni, hogy azt mondhassam magamnak, ezt is megcsináltam.”

A bokszoló tehát október 15-én, a Staples Centerben mutatja meg magát, ellenfele egy 30 éves, nyeretlen ökölvívó, Larry Hopkins lesz.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
14 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik