Ökölvívás: „Madárnak nem most, tíz éve kellett volna DiBellához szerződni”

Vágólapra másolva!
2011.10.26. 18:16
Címkék
A Boksz Világszervezet (WBO) Puerto Ricó-i kongresszusán tartózkodik Kovács István, aki élményeiről a profiboksz.hu-nak számolt be.

„Pár napja már itt vagyok, és Paco (Francisco Valcárcel, a WBO elnöke– a szerk.) kérdezte, hogy mi van Madárral, Balzsay Karcsival. Meséltem neki, hogy Zsolt DiBellához írt alá. Ő ezen meglepődött, hogy miért éppen most, amikor DiBellának nincs tévés szerződése, de elmondtam neki, hogy mi ezt itthon teljesen máshogyan éljük meg, örülünk neki, hogy van legalább egy amerikai promotere. Paco szerint Madárnak tíz évvel ezelőtt kellett volna DiBellával leszerződni, amikor még volt tévés háttere, mert így most már nincs sok értelme.”

Kovács István az interjúban beszélt a WBO előrelépéséről, sportágon belüli egyre nagyobb nemzetközi elismertségéről, de szót ejtett arról is, hogy Olaszországban inaktívak, miként hasonló a helyzetük a brit szövetséggel is. Kitért az elmúlt hetek kirívó bírói hibáira, és a német Universum nehéz jelenére, az istállónak Balzsay Károly személyében jelenleg is van aktív magyar bokszolója.

Az amatőrként olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács István profiként a WBO világbajnoki címét is megszerezte, jelenleg a szervezet európai szekciójának elnöke, de nagyobb gálákon supervisorként is láthatjuk őt a ring mellett.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
14 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
15 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
15 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
15 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
16 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
17 órája
Ezek is érdekelhetik