Ökölvívás: Hopkins maradt a WBC félnehézsúlyú világbajnoka

Vágólapra másolva!
2011.10.21. 08:32
null
Bernard Hopkins végül megtarthatta világbajnoki övét (Fotó: Action Images)
Címkék
A Bokszvilágtanács (WBC) bejelentette, technikai döntetlenre változtatja Chad Dawson és Bernard Hopkins október 15-i félnehézsúlyú címmérkőzésének végeredményét, így a 46 éves Hopkins végül is megtarthatja bajnoki övét. Mint ismeretes, a veterán Hopkins a ringben született döntés szerint technikai KO-val kikapott Dawsontól, aki megemelte, majd a padlóra dobta őt.

Jose Sulaiman, a WBC elnöke csütörtökön jelentette be, hogy a szervezet az október 15-én hozott döntéssel ellentétben továbbra is Bernard Hopkinst ismeri el félnehézsúlyú világbajnokának, és a meccs végeredményét technikai döntetlenre változtatja.

Sulaiman elmondása szerint visszanézték a felvételt, és a szervezet kormányzó testülete – a mérkőzésvezető döntésével ellentétben – egyértelműen azt állapította meg, hogy Dawson szándékosan kapta fel és lökte el riválisát, tehát szabálytalanságot követett el, továbbá figyelembe vették Hopkins orvosi leleteit is.

Az elnök a végeredmény hivatalos indoklásához a WBC szabálykönyvének 32. pontját idézte, amely szerint fejelésekből, könyökhasználatból, vagy egyéb szándékos szabálytalanságokból adódó sérülések esetén – ha valamelyik fél nem tudja folytatni a találkozót, és az ötödik menet még nem kezdődött el – technikai döntetlent kell hirdetni.

A „KIÜTÉS” (1:05-NÉL)

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
14 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
14 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
15 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
15 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
16 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
16 órája
Ezek is érdekelhetik