Profi ökölvívás: Nem eszem meg Klicsko szövegét - Derek Chisora

2010.12.10. 17:29
Címkék
Természetesen nem jókívánságait kifejezve fogadta Vladimir Klicsko sérülés miatti visszalépését a világbajnok december 11-i kihívója, Derek Chisora. A brit bunyós, mint elmondta, nem hisz el az ukrán bunyós sérülésében.

„Szerintem egyszerűen nem akarja ezt a meccset. Sajnálom a csapatomat, mert többen sok mindent beáldoztak ezért, néhányan erre a másfél hónapra ott hagyták az állásukat, hogy teljesen ingyen értem dolgozzanak, és most tessék, jött ez a pofon. Közeleg a Karácsony is. Naggyá akartam válni ebben a sportágban, erre ez a fickó kihátrált. A szerződésünk értelmében a mérkőzésnek mindenképpen meg kell történnie, egyelőre most figyelünk és várunk. Ő ajánlotta fel nekem az összecsapást, nincs mese, ki kell állnia ellenem. Mi továbbra is akarjuk a meccset és nem a pénzért. Nem nagy az összeg, amit a találkozóért kapunk, mi a dicsőségért akarunk harcolni és, hogy megmutassuk, mi vagyunk a legjobbak ebben a mezőnyben, szóval, nem fogunk félreállni. Mindegy, hogy vele, vagy a bátyjával, vagy éppen David Haye-jel kell bokszolnom, én most a legnagyobb kapukat döngetem, és a nagy mérkőzések kellenek nekem" – nyilatkozta Chisora.

Forrás: www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Újabb dortmundi villanás, Schlotterbeck góljával megint a németeknél az előny

Foci vb 2026
2 perce

Futballtörténelem: videón Curacao első világbajnoki gólja, ráadásul Németország ellen

Foci vb 2026
3 perce

Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
6 perce

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
13 perce

Elképesztő, Curacao egyenlített! – videó

Foci vb 2026
22 perce

Többpróba ob: Szűcs Szabina Európa-bajnoki szinttel nyerte meg a hétpróbát

Atlétika
28 perce

Nmecha máris megszerezte a vezetést a németeknek – videó

Foci vb 2026
35 perce

Elkezdődött a Németország–Curacao meccs az E-csoportban

Foci vb 2026
46 perce
Ezek is érdekelhetik