Néhány pontozói „gépészkedéssel" kapcsolatos gyanút (a végeredményt egyik sem befolyásolta, még a leginkább vitatott eset sem, hiszen hiába vezetett az első felvonás után érthetetlenül 4:1-re Dobrádi Zsolt, az 52 kilós Kalucza Norbert nagy rohammal fordított) leszámítva zökkenőmentesen, különösebb meglepetés nélkül ért véget a 87. országos ökölvívó-bajnokság Nagykanizsán.
Aligha meglepő módon a válogatott legjobb emberei nyújtották a legjobbat. Ha csak a szombatot vesszük alapul, Káté Gyula és Bacskai Balázs produkciója kívánkozik az élre. A 64 kilós Káté az első, majd a második menetben is számoltatott Varjú Györgyre, a második után pedig nem is kellett folytatni a küzdelmet, elvégre a kecskeméti fiú sarka feladta a küzdelmet. „Próbáltam az én ütőtávomban tartani a mérkőzést, és bár jutott néhány pofon nekem is, elégedett vagyok. Ilyen stílusban elkerülhetetlen, hogy én is kapjak ezt-azt, de emiatt nem kellett aggódnia senkinek sem. Örülök, hogy a felütéseim jól működtek" – mondta Káté.
Bacskainak még a második menetre sem kellett kijönnie, ő ugyanis már az első három percben elérte a döntő fölényt jelentő harmadik számolást. Klasz Árpád az elején egy kisebb pofonnal azonnal „üzemi sebességre" pörgette Bendzsit, aki ezt követően – különösen testen – elképesztő verésben részesítette. Három megrendítő pofon, három számolás, s már jöhetett is az újabb Bacskai-ünneplés.
„Sokat gyorsultam, és talán az ütéspontosságom is javult. Elégedett voltam a produkciómmal, azt terveztem, hogy átlagosan két menetet töltök meccsenként a ringben, örülök, hogy ezt felülmúltam" – jelentette ki Bacskai Balázs, aki kétszer a második, majd kétszer az első felvonásban fejezte be nagykanizsai ütközeteit.
A válogatott gerincét alkotó többi bokszolóra sem lehetett panasza Kovács László szövetségi kapitánynak. A 60 kilós Varga Miklóst külön is kiemelte („Bendzsi mellett ő van most a legjobb állapotban, ő múlta felül leginkább önmagát"), de például Darmos József első szándékú boksza is örvendetes volt (az elődöntőben még inkább kivárásra játszott, sokkal szorosabb is volt a csata), az már kevésbé, hogy Szellő Imrének a döntőben nem is kellett megizzadnia. Egy menetet iskolázgatott klubtársával, Baranyi Richárddal, aztán nagyobb pofon nélkül repült a törülköző. A tudáskülönbség persze indokolta ezt, edzésen alighanem az unalomig verték egymást (vagyis inkább Szellő a klubtársát...), de a közönség soraiból innen-onnan felharsanó fütty azért jelezte, ennél lehetett volna látványosabb is a 81 kilósok fináléja.
87. országos bajnokság, Nagykanizsa |
Döntők: 49 kg: Lakatos I.–Ungvári I. p. gy. (11:5). Országos bajnok: Lakatos István (Kecskemét, edző: Konkoly István), 2. Ungvári I. (Hajdúsámson), 3. Kanalas R. (PVSK) és Nádori T. (Kanizsa BK). 52 kg: Kalucza–Dobrádi p. gy. (13:10). Ob: Kalucza Norbert (Debrecen, e: Deél István), 2. Dobrádi Zs. (Érd), 3. Ungvári S. (Hajdúsámson) és Tudós G. (Veszprém). 56 kg: Nagy K.–Lakatos K. p. gy. (13:6). Ob: Nagy Krisztián (Szolnok, e: Balogh András), 2. Lakatos K. (PVSK), 3. Pál Á. (Győri Gladiátor) és Máté Á. (Sopron). 60 kg: Varga M.–Rácz S. p. gy. (5:1). Ob: Varga Miklós (Hajdúsámson, e: Máté Attila), 2. Rácz S. (Haladás), 3. Ráth M. (Vasas) és Török J. (Debrecen). 64 kg: Káté–Varjú Gy. feladás a 2. m-ben Ob: Káté Gyula (Unio, e: Szántó Imre), 2. Varjú Gy. (Kecskemét), 3. Görbics G. (Hranek BK) és Bene G. (Szolnok). 69 kg: Bacskai B.–Klasz döntő fölény az 1. m-ben. Ob: Bacskai Balázs (Vasas, e: Bacskai Imre), 2. Klasz Á. (Unio), 3. Nagy B. (Hódmezővásárhely) és Peer D. (KSI). 75 kg: Harcsa Z.–Korpics p. gy. (5:2). Ob: Harcsa Zoltán (Unio, e: Szántó Imre), 2. Korpics I. (Kanizsa BK), 3. Oravecz P. (Józsefváros) és Szabó L. (Parthus). 81 kg: Szellő–Baranyi fa. a 2. m-ben. Ob: Szellő Imre (Kecskemét, e: Konkoly István), 2. Baranyi R. (Kecskemét), 3. Hosszú F. (Nyíregyháza) és Oroszi B. (Gyöngyös). 91 kg: Darmos–Deél Sz. p. gy. (13:4). Ob: Darmos József (Vasas, e: Bacskai Imre), 2. Deél Sz. (Debrecen), 3. Kadri A. (Józsefváros) és Kálmán A. (Tápiómente). +91 kg: Bouquet–Bogdán sérülés miatt leléptetés a 3. m-ben. Ob: Bouquet Bence (Vasas, e: Bacskai Imre), 2. Bogdán Zs. (Újpest), 3. Szabó T. (Sopron) és Zsigmond J. (MTK) |