Profi ökölvívás: Vető Gábor már az első menetben eltörte ellenfele orrát

2010.10.25. 07:43
Címkék
A németországi Oberwindenben lépett kötelek közé a húsz mérkőzés után is veretlen könnyűsúlyú WBC Youth, azaz ifjúsági bajnok profi ökölvívó, Vető Gábor. A várpalotai származású, de Bernben élő és svájci, valamint amerikai menedzsment támogatását is élvező reménység ellenfele az amatőrök között hazájában bajnoki bronzérmet szerző, a profik között három találkozót követően makulátlan mérlegű orosz Magomed Hakimov volt, akit a magyar bunyós a papírformának megfelelően idő előtt legyőzött.

Az Oliver Duetschler menedzsertől kapott beszámoló szerint Hakimov bátran kezdett, de Vető egy kemény jobbossal már a nyitó menetben eltörte ellenfele orrát, majd a második menetben olyan szintű verést utalt ki az orosz bunyósnak, hogy Mirko Skoko mérkőzésvezető le is léptette.

Vető a találkozó után elmondta, hogy még mindig sérült a bal keze, de a tervek szerint december 11-én ismét szorítóba lép, méghozzá a mannheimi Vlagyimir Klicsko–Derek Chisora nehézsúlyú világbajnoki mérkőzés programjában, ahol egy még meg nem nevezett korábbi WBO-világbajnok ellen kap bizonyítási lehetőséget, sikere esetén pedig 2011 elején összecsap Nagy Istvánnal (az eredeti elképzelések szerint szombaton mérkőzött volna Gábor), akivel erről személyesen egyeztetett Duetschler.

Jó hír továbbá, hogy Tom Loeffler, a Klicsko testvérek promóciójának (K2) vezetője támogatásáról biztosította Vetőt.

Forrás: www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
31 perce

Schmidt Ádám: 2022 óta közel megháromszoroztuk a fogyatékos sport támogatását

Egyéb egyéni
36 perce

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

Csupasport
57 perce

„Fel kell emelni a szavunk” – Schmidt Ádám levelet írt az UEFA elnökének Vincent Kompany kijelentései miatt

Minden más foci
1 órája

A Nyíregyháza elvette a Veszprém veretlenségét; lemaradt a felsőházról a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Sportpetíció: a Magyar Birkózók Szövetsége és a sportág számos legendája, válogatott klasszisa is csatlakozott

Birkózás
1 órája

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
1 órája

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik