Profi ökölvívás: Legyőzöm Klicskóékat, azután visszavonulok - Haye

2010.10.01. 18:52
Címkék
A WBA nehézsúlyú bajnok David Haye elmondása szerint nem tett le arról, hogy a súlycsoport másik két bajnokával, a Klicsko fivérekkel összemérje erejét:

„Egy évem van, hogy tető alá hozzuk a címegyesítő meccseket, megnyerjem őket, majd befejezzem a csúcson, mint Lennox Lewis. A testvérek jól tudják, hogy én vagyok a földkerekség legveszélyesebb ellenfele számukra, de biztos vagyok benne, hogy ezek a meccsek összejönnek és meg is fogom őket nyerni” – mondta Haye, aki november 13-i ellenfeléről, Audley Harrisonról is mondott pár szót:

„Nem sok jót tudok róla mondani. A legjobb, amit mondhatok, hogy jól fog festeni a KO-s felvételeimen, ahogy lassítva mutatják, mikor padlóra kerül. Haverok voltunk, én védtem őt, mikor mások fikázták, ám mikor én is elkezdtem nagy dolgokat elérni, tőle csak negatív dolgokat hallottam. Mikor világbajnok lettem, azt mondta, nem gondolta, hogy nyerni fogok. Azt mondta, az Egyesült Államokban senki nem kíváncsi rám. Én meg azt mondtam: »Ha ezt akarod, részemről rendben«. Évek óta nem beszéltünk egymással.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

BL: nem léphet pályára a Bernabéuban Gianluca Prestianni, a Benfica fellebbez

Bajnokok Ligája
9 perce

Tekauer Gréta bronzérmes Somorján

Egyéb egyéni
26 perce

Vívás: ötödik a kadét fiú tőrcsapat az Eb-n

Utánpótlássport
30 perce

Veszprém–Szeged csúcsrangadót rendeznek a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében

Kézilabda
30 perce

Férfi kézilabda NB I: Péter Szabó Dávid lesz a Komló vezetőedzője – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Superliga: Csíkszereda–Hermannstadt

Minden más foci
1 órája

Sulyok Tamás a magyar olimpiai csapat tagjainak: „Mindannyiukra, kivétel nélkül büszkék vagyunk!”

Téli olimpia 2026
1 órája

Németh Anett a harmadik helyen végzett az olasz röplabdabajnokság pontlistáján

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik