Profi ökölvívás: Bundrage átgázolt Spinksen, és először világbajnok

2010.08.08. 13:08
Címkék
Csaknem másfél éves kihagyást követően lépett újra szorítóba, és tette kockára IBF nagyváltósúlyú profi ökölvívó világbajnoki címét Cory Spinks. A 32 éves, fordított alapállású amerikai öklöző a Saint Louis-i gálán honfitársa, Cornelius Bundrage ellen igyekezett megvédeni első ízben tavaly áprilisban visszaszerzett koronáját: vesztére.

A találkozót a nagyon eltökélt kihívó kezdte agresszívebben, és a külföldi beszámolók szerint azonnal folyamatos presszió alá helyezte a „Halál Csókja" becenévvel illetett, Buddy McGirt edző által felkészített Spinkst.

A teljesen enervált címvédő mindössze az 5. menetig bírta a nyomást, és az említett felvonásban padlóra is került, majd ugyan felállt a számolás végére, de Mark Nelson mérkőzésvezető úgy ítélte meg, hogy Spinks képtelen a folytatásra, és leléptette a világbajnokot.

A 37 éves, „K9" becenevű Bundrage ezzel profi karrierje során első ízben szerzett világbajnoki címet, míg az elmúlt időszakban éves szinten mindössze egy-egy mérkőzést vívó, trónfosztott Spinks 6. vereségét könyvelhette el.

Forrás: profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
1 perce

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
21 perce

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
1 órája

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
7 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
8 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
8 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik