Adamek Klicsko-méretű bunyóssal bánt el

2010.08.22. 16:10
null
Adamek (jobbra) nem ijedt meg a nála jóval nagyobb amerikaitól (Fotó: Imago)
Címkék
A lengyel Tomasz Adamek pontozással győzött az amerikai Michael Grant ellen Newarkban, ezzel a harmadik súlycsoportban rugaszkodhat a legnagyobb magasságba. A feltételes mód azért indokolt, mert a nehézsúlyú vb-címhez a Klicsko fivérek egyikét kellene legyőznie, más kérdés, hogy a 201 centis Grant méretben már Klicsko-léptékű. 

A korábbi félnehézsúlyú  és cirkálósúlyú világbajnok, Tomasz Adamek (42–1–0, 27 K. O.–T. K. O.) pontozásos győzelme Michael Grant ellen (46–4–0, 34) nem meglepetés (117:111, 118:110, 118:111), de akadtak nehézségei az amerikai gólemmel: a találkozó második felében a lengyel több nagy ütést is túlélt, annak ellenére, hogy mindkét szeme megsérült. Az összecsapás elején Adamek támadólag lépett fel, az első öt menetben egyértelmű volt a fölénye, noha nem látszott úgy, hogy leterítheti a 201 centis óriást. Aztán Grant feltámadt, ütéseitől a hatodik menetben a lengyel jobb szemének környéke felrepedt, sőt a nyolcadikban a bal szeménél is megsérült, és a kilencedikben az amerikai továbbra is tűz alatt tartotta Adameket. Ám a lengyel a tizenegyedikben feltámadt, s hiába tudta Grant, hogy már csak kiütéssel győzhet, Adamek a záró szakaszban nem hagyta magát, a pontozóknál pedig megtartotta nagy előnyét.

A mérkőzés arra szolgált jó példával, hogy Adamek a nála nagyobb méretű ellenfelével is elbírt, más kérdés, hogy a méretben a Klicsko fivérekre hasonlító Grant tudása egyáltalán nem mérhető az ukrán világbajnokok képességeihez. Szóval, Adameknek a méret egyelőre nem számít – nyilván akkor kerülne bajba, ha jó kvalitásokkal is párosulna.

Hogy aztán az öt éve Amerikába költöző Adameket a szakma hogyan értékeli, az véleményes, mert hiába ült fel két súlycsoportban is a világbajnoki trónra, nevét az egyik mértékadó internetes forrás (secondsout.com) kétszer is Adamaknak írja... 

Legfrissebb hírek

Alig volt ereje lebicegni a pályáról, de jól van Schäfer András

Légiósok
11 perce

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
1 órája

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
1 órája

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
1 órája

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
2 órája

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
9 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
9 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik