Profi ökölvívás: Kohl szerint az Universumnak még nagy tervei vannak

2010.07.29. 10:45
Címkék
Július hónap végén lejár a több magyar ökölvívót is kötelékében tudó Universum Box Promotion ZDF csatornával fennálló szerződése, és sokan úgy gondolják, ezzel gyakorlatilag befellegzett a hamburgi székhelyű vállalkozásnak. A tulajdonos, Klaus-Peter Kohl szerint azonban nem eszik ilyen forrón a kását.

„Augusztusban kezembe veszem az ügyeket. Dietmar Poszwával együttműködve teljesen új felállást kínálunk a piac számára. Nagy terveink vannak. A bokszolókat és az edzőket nem fogja érinteni az átszervezés. Az elmúlt hetekben, hónapokban rengeteg találgatás látott napvilágot cégünk jövőjét illetően. Ez azt mutatja, hogy továbbra is nagy érdeklődés van irántunk, ami nagyon jó jel. Ismét biztosíthatom a rajongókat, továbbra is meglesz a magunk helye ebben a gyönyörű sportágban” – mondta Kohl.

„A tv-s szerződést illetően egyelőre nem mondhatok részleteket. Jelenleg új elképzelésről tárgyalunk, amelynek részleteit ismertetni fogjuk, amint aktuális lesz. Rengeteg ötletünk van, aztán meglátjuk, mi lesz belőlük. A bokszolóink mindenhonnan kapják az ajánlatokat. Meg kell néznünk, melyik érdemel komolyabb megfontolást” – tette hozzá a tulajdonos.

www.profiboksz.hu 

Legfrissebb hírek

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
5 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
5 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
5 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
5 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
6 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
6 órája

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik