Visszavonul Erdei és Balzsay edzője

2009.10.12. 20:12
null
Mester és tanítványai: Fritz Sdunek Balzsay Károllyal és Erdei Zsolttal (Fotó: Czagány Balázs, archív)
Címkék
Orvosai tanácsára egy időre hátat fordít az edzői munkának Fritz Sdunek az Universum Box Promotion vezetőedzője. A három magyarral is világbajnoki címet szerző tréner klubja egyelőre óvatosan fogalmaz a témában és úgy számolnak, hogy Sdunek a későbbiekben valamilyen szinten folytatja majd tevékenységét Hamburgban, de az sem kizárt, hogy nem látjuk majd többet a szorítósarokban.

Meglepő bejelentést tett Erdei Zsolt és Balzsay Károly, edzője Fritz Sdunek.

A 62 éves szakember ma közölte tanítványaival, hogy betegsége miatt meghatározatlan időre nem tudja folytatni velük a munkát. A német sajtóban megjelent hírt Erdei Zsolt is megerősítette a Nemzeti Sport kérdésére.

„Azoktól az orvosoktól, akik a legjobb ellátásban részesítettek a vizsgálatok és az ezzel járó kezelések során azt a nyomatékos utasítást tették felém, hogy egészségügyi okok miatt jelentősen csökkentsem a bokszolóim felkészítésére fordított időmet, illetve hogy vegyek ki egy hosszabb szabadságot. Nagyon komolyan kell vennem az orvosok figyelmeztetését, hogy tényleg hagyjak fel egy időre az edzősködéssel" - nyilatkozta hétfőn Fritz Sdunek.

„Különösen azért, mert a jó 18 hónappal korábbi rákos megbetegedésem, az utána következő szívproblémák, és az idei különösen kemény felkészülések védenceimmel, amelyek magába foglaltak pár hosszabb külföldi tartózkodást is, szóval ezek nagyon megterhelők voltak a számomra. Úgy érzem, és ezt az orvosaim is megerősítették, hogy legyengültem, kimerültem, nem vagyok egészséges. Most végre magamra és természetesen a családomra kell gondolnom, sajnos nem vagyok már ötvenéves - nyilatkozta Sdunek.

A szakember 1994-ben került az Universummhoz. Az ő irányításával lett világbajnok Kovács István, majd Erdei Zsolt és Balzsay Károly is.  Edzői pályafutása során többek között olyan klasszisokkal dolgozhatott, mint Dariusz Michalczewski, Vitalij és Vladimir Klicsko.

Munkáját az Universumnál - így Balzsay és Erdei felkészítését is – egyelőre a Michael Timm, Artur Grigorjan, Magomed Schaburow tréner trió vesz majd át.

profiboksz.hu/ NSO

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
29 perce

A Nyíregyháza megérdemelten nyert a Paks ellen és nagyon közel került a bennmaradáshoz

Labdarúgó NB I
32 perce

Gundel-Takács Bence: Talán jókor jött ez a pofon

Labdarúgó NB I
42 perce

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
45 perce

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
1 órája

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Két megpattanó lövés okozta a Honvéd vesztét

Labdarúgó NB II
1 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik