Ökölvívó vb: Káté Gyula bronzérmet szerzett a világbajnokságon

2009.09.11. 22:03
Címkék
MONCZ ATTILA JELENTI MILÁNÓBÓLAz újabb bravúr már nem sikerült, Káté Gyula, akárcsak 2003-ban, világbajnoki bronzzal gazdagította gyűjteményét, miután az elődöntőben pontozással kikapott az amerikai Frankie Gomeztől.
Káté Gyula (balra) bronzérmes lett (fotó: Imago - archív)
Káté Gyula (balra) bronzérmes lett (fotó: Imago - archív)

Tizenhét éves, kadett-világbajnok és elképesztően tehetséges - ennyit lehetett gyorsan kideríteni Frankie Gomezről, az amerikaiak 64 kilós bokszolójáról.

Amit pedig tudtunk, hogy Káté Gyulának rajta keresztül vezet az útja élete első világbajnoki döntője felé. Hiába csak 17 éves Gomez, a korábban tőle itt, Milánóban látottak alapján nem lehetett a nála sokkal rutinosabb Kátét favoritnak kikiáltani.

Az első menet után pedig különösen nem volt szabad így tenni. Káté ugyanis értékelhető ütés nélkül fejezte be a három percet, miközben Gomez két pofonjára is pontot kapott. A hátrány miatt persze nem kellett idegbajt kapni, a nyolcaddöntőben Myke Carvalho, majd a negyeddöntőben Rusztam Szvajev ellen ennél később is állt „mínuszban" Káté, és a második felvonásban úgy tűnt, most sem kell temetni.

Bár Gomez előnye átmenetileg hárompontosra nőtt, a finisben már ő vezetett 5:4-re, és csak egy véleményes Gomez-pont miatt kezdődött ikszről az utolsó menet. Azt azonban 3:2-re az amerikai nyerte meg, így élete első felnőtt világversenyén rögvest döntőzhet, méghozzá a kubai Roniel Iglesias Sotolongóval.

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eurokupa: értékes döntetlent játszott a BVSC Barcelonában

Vízilabda
20 perce

Triatlon Európa-kupa: Szalai Fanni nyerte az elit női viadalt Monte Gordóban

Egyéb egyéni
29 perce

Légiósok: Keresztes gólt szerzett, csapata fordított Skóciában

Légiósok
31 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
35 perce

Kitartóan halad előre, országos bajnoki bronzérmet szerzett

Csupasport
38 perce

Fölényes tiszakécskei győzelem Ajkán

Labdarúgó NB II
38 perce

A Karcag hazavitte a három pontot Csákvárról

Labdarúgó NB II
40 perce

A Kecskemét megérdemelten gyűrte le a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
40 perce
Ezek is érdekelhetik