Profi ökölvívás: Huck begyűjtötte a WBO világbajnoki címét

2009.08.30. 10:08
Címkék
Feszült mérkőzést vívott egymással szombat este a németországi Halléban Victor Emilio Ramirez és Marco Huck a WBO cirkálósúlyú világbajnoki címéért, a meccs végül a hazai bunyós javára dőlt el.
A találkozón a Sauerland istállót erősítő korábbi Európa-bajnok kezdett erősebben, és a nyitó menetben egy pontos jobbossal kissé talán zavarba is hozta argentin riválisát. A tipikus pressure fighter (folyamatosan támadó, sokat ütő, az ellenfelét állandó nyomás alatt tartó bokszoló) erényeket csillogtató Ramírez viszonylag hamar átvette az agresszor szerepét, azonban az offenzív harcmodora mellett a pontossága hagyott kívánnivalót maga után, és a hátráló, kontrázó Huck kevesebb indított akcióból is eredményesebb volt. A találkozó közepén már érezhető volt, hogy két lehetséges végkimenetel lehet: vagy a nagyon taktikus és meglepően higgadt Huck pontozással győz, vagy a kemény Ramírez felőrli a kihívót fizikálisan és tko győzelmet arat. Végül az előbb verzió jött be, és bár volt pár apróbb megingása Hucknak, illetve két ízben - a 7. és a 11. menetben - pontot is vontak le tőle mélyütésért, a záró gong után nem lehetett kérdés, hogy új világbajnok ülhet fel a trónra. Az egyhangú Huck pontozásos győzelmet (kétszer 116-111 és 115-112) Ramírez dühösen vette tudomásul, de a nem túl sportszerű jelenet sem változtatott a tényen, mely szerint a bielefeldi bunyós személyében első WBO világbajnokát ünnepelhette a Sauerland Event, míg a trónfosztott argentin második vereségét könyvelhette el.  profiboksz.huprofiboksz.hu
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor döntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
8 perce

Major Veronika negyedik a légpisztolyosok versenyében a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
25 perce

NB II: Budafoki MTE–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
38 perce

NB II: előnyben a Vasas és a Kövesd is – ÉLŐ eredménykövető a 25. forduló mérkőzéseiről!

Labdarúgó NB II
42 perce

NB II: BVSC-Zugló–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
44 perce

NB II: Szentlőrinc–Vasas

Labdarúgó NB II
47 perce

Nem ment az Arsenalnak, a listavezető otthon kapott ki a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: Kazincbarcika–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik