Profi ökölvívás: a Klicsko fivérek nem bunyóznak David Haye-jel

2009.08.17. 11:35
Címkék
A nehézsúlyú világbajnok Klicsko fivérek a jövőben nem tekintenek számottevő lehetőségként egy David Haye elleni összecsapásra.

Vitalij Klicsko és Bernd Boente menedzser sajtónyilatkozatban tudatták, hogy álláspontjuk szerint a brit öklöző minden feléjük vezető utat felégetett azzal, hogy két alkalommal is felültette őket, és különböző indokokra hivatkozva visszalépett a Klicskóék elleni találkozóktól.

A Vladimir elleni mérkőzést Haye hátsérülésre hivatkozva mondta le, bár egyes értesülések szerint az angol Setanta Sports tv-társasággal való pénzügyi nézeteltérései vezettek a visszalépéshez.

A cirkálósúlyú exbajnoknak szeptemberben Vitalij Klicsko ellen lett volna lehetősége címet szerezni, ám az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát, és inkább Nyikolaj Valujevvel szerződött egy novemberi találkozóra. Haye elmondása szerint döntését a Klicskóék által kínált előnytelen szerződéses feltételek indokolták. Vitalij Klicsko és Bernd Boente menedzser sajtónyilatkozatban tudatták, hogy álláspontjuk szerint a brit öklöző minden feléjük vezető utat felégetett azzal, hogy két alkalommal is felültette őket, és különböző indokokra hivatkozva visszalépett a Klicskóék elleni találkozóktól.

A Vladimir elleni mérkőzést Haye hátsérülésre hivatkozva mondta le, bár egyes értesülések szerint az angol Setanta Sports tv-társasággal való pénzügyi nézeteltérései vezettek a visszalépéshez.

A cirkálósúlyú exbajnoknak szeptemberben Vitalij Klicsko ellen lett volna lehetősége címet szerezni, ám az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát, és inkább Nyikolaj Valujevvel szerződött egy novemberi találkozóra. Haye elmondása szerint döntését a Klicskóék által kínált előnytelen szerződéses feltételek indokolták.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Knueppel, Flagg vagy 26 év után döntetlen – duke-os szobatársak versenyeznek az NBA év újonca címért

Amerikai sportok
18 perce

Dénes Vilmos csapata visszajutott a belga élvonalba

Légiósok
25 perce

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
32 perce

Katona Levente: Nehéz megállítani a paksi csatárokat

Labdarúgó NB I
1 órája

„Ez a Holdon is tizenegyes” – Arbeloa kifakadt a Real Madrid Girona elleni döntetlenje után

Spanyol labdarúgás
1 órája

Különdíjjal jutalmazták a Nemzeti Sportrádió műsorát az AIPS-kongresszuson

Egyéb egyéni
1 órája

Csoportelsőként elődöntősök a magyarok Szingapúrban a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
1 órája

A kihívás: 100 nap után kellene csodát tennie Pinezits Máténak

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik