Ökölvívás: a Klicsko testvérek nem akarnak egymás ellen bokszolni

2009.08.31. 17:42
Címkék
Napjaink nehézsúlyú divízióját döntően egy vezetéknév uralja, amelyhez azonban két keresztnév tartozik, hiszen Vitalij Klicsko a WBC világbajnokának, öccse, Vladimir pedig a WBO és IBF szervezetek királyának tudhatja magát. Sokszor felmerült a kérdés, hogy mikor fogja a két fivér félretenni az érzelmeket és kesztyűt húzni egymás ellen.

Vladimir nemrégiben a választ is megadta erre:

 

„Már 33 együtt töltött év áll mögöttünk, mindig segítünk egymásnak és támogatjuk egymást. Pont ezért nem fogunk soha egymás ellen bokszolni, mert semmi értelme nem lenne. Mivel ő az idősebb, és tapasztaltabb, mindig Vitalij mutatta meg nekem a dolgokat. Öt évvel vagyok fiatalabb, így egy ideig csak ő segített engem, de később, mikor már rutinosabb lettem, én is próbáltam az ő hasznára lenni. Kesztyűztünk is sokat régebben, de idővel nekiálltunk versengeni egymással, az edzések egyre érzelmesebbek lettek, és valamelyikünk – többnyire én – mindig megsérült. Egy alkalommal a lábamat törtem, ami talán jól mutatja, milyen kemény tréningek voltak ezek közöttünk. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy többet nem kesztyűzünk egymással, mert túlságosan versengőre, érzelmesre vettük a figurát, nehezebbek, erősebbek lettünk mindketten, miért próbáljuk hát pont egymást megsemmisíteni?”

 

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor döntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
9 perce

Major Veronika negyedik a légpisztolyosok versenyében a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
25 perce

NB II: Budafoki MTE–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
38 perce

NB II: előnyben a Vasas és a Kövesd is – ÉLŐ eredménykövető a 25. forduló mérkőzéseiről!

Labdarúgó NB II
42 perce

NB II: BVSC-Zugló–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
44 perce

NB II: Szentlőrinc–Vasas

Labdarúgó NB II
47 perce

Nem ment az Arsenalnak, a listavezető otthon kapott ki a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: Kazincbarcika–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik