Profi ökölvívás: Felix Sturm simán védte meg címét

2009.04.26. 02:59
Címkék
Könnyedén, szinte pillanatnyi kétséget sem hagyva védte meg WBA középsúlyú világbajnoki címét Felix Sturm.
A leverkuseni öklöző a szombati krefeldi Universum Box Promotion-gálán a japán Szato Kodzsi ellen tette kockára címét. Előzetesen vegyes véleményeket lehetett olvasni a kihívó kvalitásairól, és míg többen veszélyes, nagyütő bokszolónak látták Szatót, addig a többség inkább a futottak még kategóriába sorolta. A találkozó aztán némileg az utóbbi állítást támasztotta alá, ugyanis Sturm az első pillanattól magabiztosan irányított, és főként első kezes balegyenesekkel operált. A feltartónak szánt, előbb fejre, majd később már testre is irányuló balosok fokozatosan lerombolták Szatót, akinek a bekapott ütések hatására dagadni kezdett az arca, illetve a szeme. Sturm fölénye egyértelmű volt, a japán öklöző csak elvétve tudott érdemben kontrázni, és több alkalommal is látványosan hátrabicsaklott a feje a német hatalmas találatai után.A kihívó a találkozó felére elfáradt, és ezt (is) látva a 7. menetben a segédei feladták a kilátástalannak tűnő küzdelmet. Sturm ezzel a győzelemmel 6. alkalommal védte meg címét, míg Szato 15 sikerrel megvívott találkozó után kénytelen volt elkönyvelni az első vereségét.www.profiboksz.huwww.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek

Hári János: Ez a pár meccs megszépíti, de nem volt egy jó szezon

Jégkorong
8 perce

Megkapta a norvég állampolgárságot a Bodö remek idényt futó játékosa, akár a vb-re is vihetik

Foci vb 2026
11 perce

Az egész idény rámehet a silverstone-i csapat problémáira

F1
41 perce

Történelmi idényt futott a Falco Európában

Kosárlabda
53 perce

Kiss Dávid visszatér a Volánhoz, de nem vezetőedzőként

Jégkorong
1 órája

Vívás: bravúros ezüst és bronz a korosztályos vb zárásaként

Utánpótlássport
2 órája

Bíró Barnabás: A legapróbb részleteken dőlhet el az elsőség

Labdarúgó NB I
2 órája

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik