Profi ökölvívás: Balzsay Károly érezte, hogy jobb ellenfelénél

2009.04.26. 02:59
Címkék
Balzsay Károly a mérkőzés után néhány mondatban nyilatkozott, majd kórházba ment, hogy sérülését összevarrják.
„Az az igazság, hogy az összefejelésekről ellenfelem nem tehetett, tényleg szerencsétlenül ütközött a fejünk többször is, és pechemre két helyen is megsérültem. Kicsit üldöz a sors, de annak nagyon örülök, hogy így sikerült befejeznem az összecsapást. Amikor másodszor is felrepedt a fejbőröm, elhatároztam, hogy nem megyek bele kockázatos helyzetekbe. Éreztem, hogy jobb vagyok, de már berendezkedtem arra, hogy végigmegy a mérkőzés. Nagyon örülök, hogy egy ütéskombinációval sikerült pontot tennem a mérkőzésre. Magam sem gondoltam már, hogy így sikerül, de megéreztem a lehetőséget. Örültem, hogy Masoe lement, nagyon felszabadult örömöt éreztem, amikor a mérkőzésvezető véget vetett a küzdelemnek” – nyilatkozta az összecsapás után Balzsay.Balzsay Károly a 11. menet végén ütötte ki Maselino Masoét s védte meg a Bokszvilágszervezet (WBO) nagyközépsúlyú vb-övét.
Legfrissebb hírek

Tényleg Varga és Jovics párosa az AEK Athén legnagyobb problémája?

Európa-konferencialiga
1 perce

Hári János: Ez a pár meccs megszépíti, de nem volt egy jó szezon

Jégkorong
18 perce

Megkapta a norvég állampolgárságot a Bodö remek idényt futó játékosa, akár a vb-re is vihetik

Foci vb 2026
21 perce

Az egész idény rámehet a silverstone-i csapat problémáira

F1
52 perce

Történelmi idényt futott a Falco Európában

Kosárlabda
1 órája

Kiss Dávid visszatér a Volánhoz, de nem vezetőedzőként

Jégkorong
1 órája

Vívás: bravúros ezüst és bronz a korosztályos vb zárásaként

Utánpótlássport
2 órája

Bíró Barnabás: A legapróbb részleteken dőlhet el az elsőség

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik