Profi ökölvívás: Vitalij Klicsko Nyikolaj Valujevet akarja

2009.03.22. 10:39
Címkék
Vitalij Klicsko szombat este Stuttgartban a 9. menetben technikai K. O.-val győzte le a kubai Juan Carlos Gómezt, s ezzel megvédte WBC-világbajnoki címét. A találkozót követően Klicsko kijelentette, Nyikolaj Valujev ellen akar bokszolni.
A stuttgarti Hans-Martin Schleyer Sportcsarnok 12 500 fős közönsége elégedetten vette tudomásul, hogy Vitalij csaknem négyéves kihagyását követően másodszor is meggyőző fölénnyel győzött.„Betartottam a szavam, idő előtt befejeztem a küzdelmet. A célom most az, hogy Nyikolaj Valujev ellen bokszoljak. Remélem, hogy még ebben az évben a kötelek közé léphetek ellene. Az lenne a nagy érdeklődésre számot tartó csata!” – nyilatkozta Vitalij, aki viszont hozzátette, Ruszlan Csagajev elleni összecsapás nem igazán érdekli.„Sajnálom, hogy nem tudtam az ígéretemhez híven bunyózni – mondta Gómez, aki ezzel arra utalt, hogy a mérkőzés előtt többször is kijelentette, ő lesz az első kubai világbajnok nehézsúlyban. Gómez egyelőre bizonytalan karrierje folytatását illetően, menedzsere, Ahmet Öner erre úgy reagált: nem befolyásolja döntésében a kubait, de Gómezre sok nagy meccs vár még, ha ő is úgy akarja.
Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
6 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
6 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
6 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik