Profi ökölvívás: Sdunek szerint Vitalij jobb, mint Vladimir

2009.03.16. 22:25
Címkék
Vitalij Klicsko régóta kitart Fritz Sdunek mellett, talán az ukránnak más edzővel sosem sikerült volna elérnie ezeket az eredményeket. A német tréner most korábbi tanítványa, a kubai származású Juan Carlos Gómez ellen készítette fel védencét, aki elmondása szerint még két-három évig is képes lehet megőrizni WBC-címét.
„Vitalij a szokásos menetrend szerint készült fel, hál’ istennek, semmilyen sérülés sem akadályozta. Jól ismerem Gómezt, velem lett világbajnok, ám most így alakult, ilyen a boksz. Mikor Juan elhagyta az Universumot, úgy érezte, túl merevek a módszereim, de hát ilyenek a dél-amerikaiak. Ők sokkal lazábban veszik az életet, ha elérik céljukat, már nem annyira motiváltak. Gómez, miután bajnok lett, rengeteget pihent, nagyon nehéz volt visszahozni a munkás hétköznapokba” – mondta Sdunek, aki Vitalij jövőjéről is ejtett néhány szót. „Ha egészséges marad, még két-három évig is bokszolhat. Most Vladimir a legjobb, utána Vitalij, bár ha szubjektív vagyok, akkor talán Vitalij a jobb. Már korábban is bizonyította, hogy nagyon stabil bunyós, és a nigériai Samuel Peter elleni teljesítménye ezt még inkább alátámasztotta. Utánuk az üzbég Ruszlan Csagajevet tenném, aztán a tehetséges ukrán Alekszandr Dmitrenkót, majd a brit David Haye-t. Habár Haye nagyon jó dolgokat mutatott az amerikai Monte Barrett ellen, azért nagy ívben el kellene kerülnie a Klicsko testvéreket. Az orosz Alekszandr Povetkin természetesen ott van a legjobb tíz nehézsúlyú között, de honfitársa, Nyikolaj Valujev nincs, az amerikai Evander Holyfield elleni meccsén látszott, hogy az orosznak komoly gondjai vannak” – tette hozzá a szakember.
profiboksz.hu
profiboksz.hu
Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
3 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
3 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
3 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
3 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik