Profi ökölvívás: Lewis döntött, Haye érdekében ismét kesztyűt húz

2009.02.16. 23:45
Címkék
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az egykori vitathatatlan nehézsúlyú világbajnok Lennox Lewis is segédkezik majd David Haye Vladimir Klicsko elleni felkészítésében, legalábbis mint tanácsadó.
A brit klasszis azonban úgy döntött, hogy akár a kesztyűs edzésekbe is hajlandó besegíteni.„Mindketten remek sportolók vagyunk, és ha egy olyan címhez tudom segíteni, amelyet korábban én büszkén viseltem, akkor mindent elkövetek ezért. Nem lesz probléma, ha néhány menet erejéig kesztyűznöm kell vele. David Haye tehetséges, nagy pályafutás állhat előtte, ez nem is kérdéses. De lépésről lépésre kell tanulnia, és én ebben akarom segíteni őt. Először is a méretbeli különbségeket kell leküzdeni: a történelemben a nagy nehézsúlyúak majdnem mindig megverték a kisebbeket. Márpedig Vladimir Klicsko jóval nagyobb és nehezebb, mint Haye. De pont Pacquiao bizonyította ennek az ellenkezőjét, és iztos vagyok benne, hogy David le tudja győzni Klicskót. Egyébként a Vladimir elleni meccs David számára valamivel könnyebb lesz, mint ha Vitalijjal küzdene” – mondta Lewis.A brit később Nyikolaj Valujev és Evander Holyfield decemberi összecsapásáról is szót ejtett.„Evander meccse Valujev ellen csak egy show volt, egy cirkuszi mutatvány. Egyáltalán nem vágytam rá, hogy odakapcsoljam a tévét. Kérdeztem is, hogy mit keres ott Evander, neki már nem szabadna bokszolnia. Na és Valujev ellenfelei mind kicsi nehézsúlyúak, így ezek a meccsek egyáltalán nem igazságosak.”www.profiboksz.huwww.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek

Kukely Annával hosszabbított a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
10 perce

Kikaptunk a spanyoloktól a vízilabda-vk selejtezőjében

Vízilabda
13 perce

Több mint 300 ezer euróba „került” az Union Berlin szurkolóinak ünneplése

Német labdarúgás
19 perce

Kovács István bekerült a nyári világbajnokság játékvezetői keretébe – hivatalos

Foci vb 2026
1 órája

Monte-Carlóban véget ért Sinner szenzációs sorozata

Tenisz
1 órája

Billie Jean King-kupa: tét nélküli magyar vereség Grúzia ellen

Tenisz
1 órája

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik