Profi ökölvívás: Holyfield és Tyson ismét összecsaphat

2009.01.27. 00:38
Címkék
Az arabianbusiness.com hírei szerint a nehézsúlyú ökölvívás két ősi riválisa, Evander Holyfield és Mike Tyson, 2009. október 31-én az Egyesült Arab Emirátusok vendégszeretét élvezheti.
Természetesen, nem a vacsoraasztalnál, hanem a szorítóban találkoznának, mégpedig azzal a céllal, hogy sportpályafutásuk közös pontjait immár trilógiává változtassák (1996-ban és 1997-ben is Holyfield nyert, az utóbbi ütközet volt a legendássá vált „fülharapásos” meccs).Állítólag még minden részletet illetően nem született megegyezés, azonban a tárgyalások biztatóan alakulnak, és február 1-én hivatalosan is be fogják jelenteni az összecsapást, amely egy nyitott stadionban kerülne megrendezésre, és már előre a minden idők legdrágább összecsapása címmel illetik. Köztudott, hogy sem Tyson, sem Holyfield nem dúskál az anyagiakban, és, hogy az említett ország pénzügyi helyzete lehetővé teheti nekik, hogy vastagon meg tudják tömni a zsebeiket, tehát a hírnek akár még valóságalapja is lehet. Más kérdés, hogy a két idős, ketten összesen 88 életévet számláló sportoló milyen összecsapást tudna produkálni. Holyfield legutóbb biztató formát mutatott Nyikolaj Valujev ellen, igaz vitatott pontozással kikapott, míg Mike Tyson utolsó két összecsapásán kiütéses vereséget szenvedett.profiboksz.huprofiboksz.hu
Legfrissebb hírek

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

Egyéb egyéni
8 perce

Kórházba került a legendás Eddy Merckx

Kerékpár
12 perce

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
14 perce

Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe

Kézilabda
25 perce

Kisvárda: hamarosan újra edzésbe állhat Pintér Filip

Labdarúgó NB I
51 perce

Fókuszban a fiatalok: Jurek Gábor a hajrában beállva is bizonyított

Labdarúgó NB I
1 órája

Életmódváltásból ötven kilométeres országos bajnoki cím

Csupasport
1 órája

Női kosár NB I: csaknem hét év után távozik a TFSE vezetőedzője

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik