Ökölvívás: elhunyt Papp László korábbi nagy ellenfele

2009.01.19. 18:22
Címkék
Elhunyt Papp László korábbi nagy ellenfele, az 1956-os olimpián a nagyváltósúlyban olimpiai ezüstérmet szerzett José „Chegui” Torres.

TORRES AZ ELVESZÍTETT DÖNTŐRŐL

Torres a következőképpen emlékezett vissza a Papp Laci elleni 1956-os, döntőbeli csatára: „Megnyertem az első menetet, majd vezettem a másodikban is egészen addig, amíg el nem kapott egy jobbossal. Nem fogott meg az ütés, de az emberek felugrottak, mire én dühös lettem, és üldözőbe vettem. Megpróbáltam visszaszerezni a vezetést, de erre ő nagyon nyugodtan elkezdett feltartó egyeneseket ütni, majd elmozogni. Jab (föltartó egyenes – a szerk.), elmozgás, jab, elmozgás, és én már nem tudtam elkapni. Azt hiszem, aznap legyőzött engem. Csak a tapasztalaton múlt.”
(A profiboksz.hu fordítása)

A Puerto Ricó-i származású öklöző 72 éves korában szülővárosában, Ponce-ban kapott szívinfarktust, és az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.

Az amerikai haditengerészet matrózaként dolgozó Torres az 1956-os ötkarikás játékokon az Egyesült Államok színeiben indulva a döntőig menetelt, ahol Papp Lászlótól kapott ki 2:1-es, megosztott arányú pontozással.

A tengerentúli bunyósnak ez az olimpiai ezüstérem volt amatőr pályafutása legnagyobb eredménye, a magyar klasszisnak pedig a harmadik olimpiai bajnoki címe.

Profiként később nagyszerű pályafutást tudhatott magáénak, 1965-ban megszerezte a félnehézsúly világbajnoki címét, amelyet háromszor meg is védett, mielőtt Dick Tiger letaszította volna a trónról 1966-ban.

Torres sportpályafutása végeztével is maradt a sport közelében, amellett, hogy íróként tevékenykedett, a WBO supervisoraként is dolgozott.

Az egykori világbajnokot csütörtökön temetik el Ponce-ban.
Legfrissebb hírek

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

Egyéb egyéni
7 perce

Kórházba került a legendás Eddy Merckx

Kerékpár
12 perce

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
14 perce

Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe

Kézilabda
25 perce

Kisvárda: hamarosan újra edzésbe állhat Pintér Filip

Labdarúgó NB I
51 perce

Fókuszban a fiatalok: Jurek Gábor a hajrában beállva is bizonyított

Labdarúgó NB I
1 órája

Életmódváltásból ötven kilométeres országos bajnoki cím

Csupasport
1 órája

Női kosár NB I: csaknem hét év után távozik a TFSE vezetőedzője

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik