Ökölvívás: Kovács László lett az amatőrök új kapitánya

Vágólapra másolva!
2009.01.06. 17:25
Címkék
Kovács László, az edzőbizottság elnöke lett az amatőr ökölvívó-válogatott új szövetségi kapitánya – jelentette be a szövetség a keddi elnökségi ülés után.
A szövetségi kapitányi posztra a kétszeres Európa-bajnok, a Zuglói Boksz Club vezetőedzője, Badari Tibor; az UTE vezetőedzője, az ifjúsági válogatott megbízott kapitánya, Farkas József; az edzőbizottság elnöke, Kovács László, valamint a Debreceni Aranykesztyű Egyesület vezetőedzője, a Hajdú-Bihar Megyei Ökölvívó-szövetség olimpiai bronzérmes elnöke, Váradi János nyújtotta be pályázatát.A pályázatokat öttagú bizottság bírálta el, amelynek tagja az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács István, Szakos József, a MÖSZ szakmai igazgatója, Jákó Péter, a MÖSZ alelnöke, Szántó Imre mesteredző, korábbi szövetségi kapitány és Szendrő Zsolt, a MÖSZ ellenőrző testületének elnöke.A bizottság végül Kovács László pályázatát ítélte a legjobbnak, így az elnökség egyhangú döntéssel őt választotta meg szövetségi kapitánynak. Az új szakember 2+2 évre kapott megbízatást (szerződése alapvetően az olimpiai ciklusra szól, de két év után az addigi eredmények tükrében újratárgyalhatják). A korábbi szakvezető, idősebb Balzsay Károly a liverpooli Európa-bajnokság után jelentette be, hogy nem kíván pályázni a posztra.
Legfrissebb hírek

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
14 perce

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
33 perce

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
50 perce

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
57 perce

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
1 órája

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
1 órája

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik