Ökölvívás: Vlagyimir Klicsko 5 millió dollárt fizet Briggséknek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.05.04. 23:43
Címkék
Vlagyimir Klicsko 5 millió dollár "fájdalomdíjat" kell, hogy fizessen azért, mert az IBF (Nemzetközi Bokszföderáció) nehézsúlyú világbajnokaként tavaly lemondta címmeccsét Shannon Briggs ellen.
Erre New York állam legfelsőbb bíróságának határozata kötelezi az ukrán óriást, akinek november 11-én kellett volna megvívnia amerikai kihívójával a Madison Square Gardenben.Az ítélet szerint Klicsko megszegte az összecsapásra őt kötelező szerződést, de a jogi kifogások között olyan kitétel is szerepel, mint hogy "nem tartotta be adott szavát, csalt, tisztességtelenül megtévesztette ellenfelét".Cedric Kushner, az ukrán bokszoló elleni pert kezdeményező Gotham Boxing Részvénytársaság elnöke szerint "a Klicsko-tábor miatt Briggs csaknem kikészült a majd' két hónapon át tartó feszült várakozásban", majd így zárta közleményét: "Én hittem a mérkőzésszervező Shelly Finkelnek, és ez kétségtelenül hiba volt."
Legfrissebb hírek

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
1 perce

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
21 perce

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
27 perce

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
39 perce

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
53 perce

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
1 órája

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik