Ökölvívás: késik a Vitalij Klicsko–Oleg Maszkajev csata

2007.04.05. 16:10
Címkék
Az eredeti megállapodással ellentétben nem kerül sor június 2-án a visszatérő Vitalij Klicsko (képünkön) és az orosz Oleg Maszkajev, a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú bajnokának összecsapására.
Az idősebb Klicsko fivér - aki a Boksz Világszervezet (WBO) és a WBC világbajnoka is volt korábban - több mint két év kihagyás után idén januárban jelentette be visszatérését.

Március közepén aztán az ukrán ökölvívó és a WBC "királyának" menedzsmentje meg is állapodott a nyár eleji összecsapás részleteiben, most azonban kiderült, hogy Maszkajevnek hivatalos kihívójával, a nigériai Samuel Peterrel kell előbb megküzdenie.

A Moszkvába tervezett mérkőzésről ugyanakkor egyik fél sem tett le, ám arra legkorábban az idei év végén kerülhet sor.

A 35 éves ukrán óriás legutóbb 2004. december 12-én bokszolt - akkor a nyolcadik menetben technikai K.O.-val nyert brit kihívója, Danny Williams ellen -, később viszont az amerikai Hasim Rahman elleni címvédésére készülődve, sorozatos sérülései miatt kénytelen volt visszavonulni.

A profik táborában 35 győzelem és 2 vereség a mérlege. Maszkajev eddig 39 mérkőzést vívott, amelyek közül 34-et nyert meg, s a WBC övét tavaly augusztusban éppen Rahman ellen szerezte meg, decemberben pedig sikeresen védte meg az ugandai Peter Okhellóval szemben.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
6 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
6 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
7 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
8 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
9 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik