Ökölvívás: Morrison KO-győzelemmel tért vissza

2007.02.24. 01:38
Címkék
Kiütéses győzelemmel tért vissza a szorító világába a volt nehézsúlyú bokszvilágbajnok Tommy Morrison, aki most csütörtökön, csaknem 11 évi szünet után kezdte újra sportpályafutását.
Az amerikai öklöző, akit 1996-ban pozitív HIV-teszt miatt mint AIDS-vírus-hordozót kiparancsoltak a kötelek közül, honfitársát, John Castle-t verte magabiztosan: ellenfelét a második menetben KO-val késztette feladásra a nyugat-virginiai Chesterben rendezett összecsapáson. A 38 éves Morrison mostani fellépése előtt vértesztek sokaságát készíttette el, s valamennyi negatív eredményt hozott, így nem volt akadálya, hogy szorítóba lépjen, amire utoljára 1996 novemberében volt módja. Akkor elsőmenetes KO-val diadalmaskodott a szintén amerikai Marcus Rhode felett. Legnagyobb sikerét azonban korábban, 1993-ban aratta, amikor is pontozással legyőzte honfitársát, a nehézsúly többször is megkoronázott királyát, George Foremant, minek köszönhetően övé lett a kategória világbajnoki címe a WBO szervezetnél. A Morrison-Castle csatát négymenetesre tervezték, de a nagy visszatérőnek - akinek a Sylvester Stallone-féle Rocky-sorozat ötödik részében játszott filmszerepe hozta meg az ismertséget - kevesebb mint két menet is elegendő volt a győzelemhez. Profi karrierjének mérlege így tovább javult: 3 vereség mellett immár 47 győztes - benne 41 kiütéssel véget ért - meccs szerepel a neve mellett. Morrison rövidesen ismét a kötelek közé lép, mivel erre az esztendőre nyolc meccset vállalt a Top Rankkel kötött szerződésében.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
4 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
4 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
7 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
7 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik