Ökölvívás: Hopkins nehézsúlyban akar visszatérni

MTI MTIMTI MTI
2006.11.29. 11:16
Címkék
Mindössze hat hónappal visszavonulása után visszatérésre készül Bernard Hopkins (képünkön), korábbi középsúlyú ökölvívó világbajnok, akinek feltett szándéka, hogy ismét az Egyesült Államokba kerüljön a nehézsúly koronája.

A 41 éves öklöző a Boksz Világtanács (WBC) trónját vette célba, amelyen jelenleg a kazah Oleg Maszkajev ül. A másik két jelentős szervezetnél az orosz Nyikolaj Valujev (Boksz Világszövetség, WBA), illetve az ukrán Vlagyimir Klicsko (Nemzetközi Bokszföderáció, IBF) az aktuális világbajnok.

Hopkins elárulta: nagy terve megvalósításához elsősorban eddigi utolsó, júniusi csatájából meríti az erőt, akkor ugyanis egyhangú pontozással nyert félnehézsúlyú honfitársa, Antonio Tarver ellen. Ezután jelentette be visszavonulását.

A tengerentúli bokszoló korábban 11 évig volt a középsúly világbajnoka, tavaly valamennyi nagy szervezet - Boksz Világtanács (WBC), Boksz Világszövetség (WBA), Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), Boksz Világszervezet (WBO) - címét birtokolta, de előbb júliusban, aztán decemberben is kikapott Jermain Taylortól.

Profi pályafutása során eddig 48 győzelmet aratott, 4-szer kapott ki, egyszer pedig döntetlenre végzett.

A jelenleg 81 kg súlyú Hopkins elmondta, az év végéig el akarja érni a 90 kg-ot, amellyel már szerinte esélyesként veheti fel a harcot a 108 kg-os Maszkajevvel szemben.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
15 perce

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
20 perce

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
20 perce

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
41 perce

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
2 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
2 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik