Ökölvívás: nem lesz Csötke-Promotion

2006.11.08. 15:30
Címkék
Csötönyi Sándor (képünkön), a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) első embere terveivel ellentétben nem hozhatja létre a magyar profi ökölvívókat támogató rendezvényszervező irodáját, a Csötke-Promotiont.

A sportvezető a nemzetközi amatőr szövetség, az AIBA állásfoglalása miatt volt kénytelen elállni szándékától.

"Az AIBA kongresszusán néhány napja hozták azt a határozatot, hogy egy ország szövetségi vezetője nem vállalhat tevékeny szerepet a profi bokszban, csak felügyeleti szerepe lehet" - kommentálta a hírt az távirati idorának a MÖSZ első embere. "Ez a döntés nyilván nem elsősorban ellenem irányult, hanem összességében Európa ellen. Az afrikai és az amerikai kontinens képviselői vitték át a javaslatot."

Csötönyi ehhez hozzátette, sajnálja, hogy kedvezőtlenül alakultak a dolgok, mert segíteni szeretett volna a magyar versenyzőknek.

"Az az igazság, hogy egy kicsit már beleéltem magam a dologba. Egy igényes, jó körülményeket biztosító irodát szerettem volna létrehozni, olyat, amelyik öt-hat nagyszabású eseményt rendezett volna egy évben. Már eddig is tettem lépéseket a cégalapítás érdekében, előrehaladott tárgyalásokat folytattam versenyzőkkel, televíziókkal egyaránt, sőt már az új dizájn megtervezését is megkezdtük."

A Csötke-Promotion létrehozását a Felix-Promotion októberi megszűnése után határozta el Csötönyi Sándor, aki reméli, a bokszolók nem maradnak klub nélkül.

A monokli.com internetes szaklap úgy értesült, hogy a Feix-Promotion korábbi versenyzőinek egy része már alá is írt egy új csapathoz, amely január 20-án Pápán rendezi első gáláját.
Legfrissebb hírek

A Genoa legyőzésével folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
4 perce

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
15 perce

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
1 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
1 órája

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
2 órája

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
3 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik