Ökölvívás: visszavonul Fabrice Tiozzo

2006.10.19. 10:09
Címkék
Befejezi profi ökölvívó pályafutását Fabrice Tiozzo (képünkön), a Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú bajnoka. A 37 éves francia öklöző erről a L'Equipe című sportnapilapnak adott interjújában beszélt.
Döntése egyben azt is jelenti, hogy elmarad az argentin Hugo Hernan Garay ellen tervezett, november 18-ra lekötött canet-i címvédő mérkőzése.

Tiozzo 1995-ben lett először világbajnok, a jamaicai Mike McCallum legyőzésével került a Boksz Világtanács (WBC) félnehézsúlyú trónjára. Két évvel később a WBA-nél cirkálósúlyban bizonyult a legjobbnak, miután nyert az amerikai Nate Miller ellen.

Címét 2000-ben vesztette el, az amerikai Virgil Hilltől elszenvedett veresége nyomán. A félnehézsúly bajnokává 2004-ben vált a WBA-nél, amikor is megverte az olasz Silvio Brancót. Elsőségét egy alkalommal tette kockára, 2005-ben a lengyel Dariusz Michalczewskivel szemben lépett ringbe, és nyert.

Pályafutása során 48 győzelmet aratott, és mindössze kétszer kapott ki. Mindkét alkalommal - 1993-ban és 2000-ben - Virgil Hill-lel szemben maradt alul.

A hír kapcsán profi világbajnokunk, Erdei Zsolt és mérkőzés-szervező csapata elkezdhet új motiváicó után nézni, hiszen Tiozzo volt a magyar bajnok elsőszámú célpontja. Kettejük csatájáról már hónapok óta folytak az egyeztetések.
Legfrissebb hírek

A Genoa legyőzésével folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
4 perce

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
15 perce

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
1 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
1 órája

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
2 órája

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
3 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik