Öv nélkül is csúcsszínvonalon

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2005.05.13. 21:46
Címkék
Bár az egy héttel ezelőtti Corrales-Castillo mérkőzéssel ellentétben a Félix Trinidad (42-1, 35 K. O.-T. K. O.)-Ronald "Winky" Wright (48-3, 25) találkozó "csak" a WBC (Bokszvilágtanács) középsúlyú kihívói posztjáért zajlik, a színvonal (szakmai szinten feltétlenül) alighanem felveszi majd a versenyt az amerikai és a mexikói klasszis csatájával.
Las Vegasban két, alacsonyabb súlycsoportból induló bunyós néz egymással farkasszemet, közülük ráadásul az egyik még sohasem bokszolt középsúlyban. Az eredendően nagyváltósúlyú, ott szervezetektől függetlenül a legjobbnak tartott (a "mezei" szurkolók által kellőképpen így sem elismert) Wright ugyanis ezúttal debütál ebben a kategóriában. Túl sok félnivalóra azért így sincs oka, hiszen az elmúlt öt évben eggyel lejjebb mindenkit megvert, aki az útjába került, a legnagyobb problémát Shane Mosley jelentette a számára, akit másodjára csak többségi döntéssel tudott megverni. "Ha igazi bajnok vagy, a szurkolók úgyis megismernek, nincs szükséged ehhez különböző övekre - vélte az amerikai. - Ha a legjobb akarsz lenni, a legjobbakkal kell bokszolnod. Én ezt akarom! Hopkins, Tito és De La Hoya van a listámon. Mosleyval már végeztem, most itt van előttem a három újabb akadály."Persze lehet, hogy a háromból csak egy lesz, hiszen Trinidad legyőzése önmagában sem egyszerű feladat, sőt… A Puerto Ricó-i tavaly októberben, 29 hónap pihenő után imponáló magabiztossággal reaktiválta magát, és a nyolcadik menetben T. K. O.-val megverte Ricardo Mayorgát, majd bejelentette, célba veszi az egyesített világbajnoki övet birtokló Bernard Hopkins trónját. Lehet, hogy ehhez már csak egy lépést kell megtennie. Wright ellen…"Egyelőre nem foglalkozom mással, csak Winkyvel, mert rajta nem lehet csak úgy, egy gondolattal túllépni. Tisztelem, amiért elvállalta a mérkőzést, jó bokszoló, de nagyváltósúlyban kellett volna maradnia. Szombat este újabb nagyszerű győzelmet fognak látni Félix Trinidadtől. Még visszaléphet a meccstől, mert ha nem teszi, nagyon meg fogom verni" - mondta a meccset megelőző sajtótájékoztatón Trinidad.
Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
11 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
16 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
24 perce

Egy-két góllal mindig vezet a Lippe ellen a Győr

Kézilabda
28 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
37 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
37 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
40 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
40 perce