Balzsay villámgyors győzelme

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2005.04.16. 23:29
Címkék
A papírformának megfelelően Willie McDonald (13-31-1, 2 K. O.-T. K. O.) nem jelentett különösebb gondot Balzsay Károlynak (6-0, 5): a nagyközépsúlyú magyar reménység Magdeburgban hivatalosan a második menetben, valójában az első felvonás utáni szünetben verte meg amerikai riválisát technikai K. O.-val.
Balzsay ötödik gyors sikerét aratta
Balzsay ötödik gyors sikerét aratta
Balzsay ötödik gyors sikerét aratta
Balzsay ötödik gyors sikerét aratta
Balzsay ötödik gyors sikerét aratta
Balzsay ötödik gyors sikerét aratta

A Fritz Sdunek és a szorítósegéd-világbajnok honfitárs, Erdei Zsolt társaságában a ringbe vonuló Balzsay nem sokat vacakolt McDonalddel, és az amerikai rövid csapkodását követően egyértelműen magához ragadta az irányítást, és több tiszta ütéssel jelezte, riválisa jobb, ha elfelejti győzelmi reményeit. McDonald ugyan nem került padlóra, viszont a második menetre már nem is jött ki a sarkából.

"Azért jó lett volna legalább még egy menetet bokszolni - mondta a találkozó után Balzsay Károly. - Kemény feje volt az amerikainak, sehogyan sem akart lemenni, ettől függetlenül nagyon sima mérkőzés volt. Sdunek edző is elégedett volt, azt mondta, jól védekeztem, jól zártam le a teret McDonald elől, nem jöttem zavarba a csapkodó stílusától."

Elégedett volt Karesz produkciójával az újdonsült ringsegéd, a McDonaldet anno szintén két menet alatt megverő Madár is. "Az amatőrök között rengetegszer voltam már ringsegéd, a profiknál viszont most debütáltam - mondta Erdei, aki minden hiedelemmel ellentétben nem bokszol május hetedikén Braunschweigben, sőt, még a következő héten is Zinnowitz helyett Hamburgban tréningezik. - Azért voltam különösen elégedett, mert McDonald nem az első menetben adta fel, hanem a szünetben, így legalább dolgozhattam egy keveset, amiért természetesen be is nyújtom majd a számlát Karesznak. Már láttam, hogy fel akarja adni az ellenfél, de lelkesen fordítottam Fritz utasításait, adtam a vizet Karesznak, így legalább elmondhatom, én is hozzátettem valamit a sikerhez."

Balzsayra most három hét pihenő vár, utána pedig folytatódhat az eddig nagyon ígéretesen alakuló kaland, várhatóan egyre nehezedő ellenfelekkel.
Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
3 perce

Az edzőváltáson átesett MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
8 perce

NB I: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC

Labdarúgó NB I
8 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
8 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
33 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
37 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
50 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
58 perce