Az utolsó nagy lehetőség

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.10.07. 22:20
Címkék
Ahogyan Krzysztóf Zbarksi, a Polish Boxing Promotion első embere fogalmazott, karrierje utolsó lehetősége előtt áll Matolcsi József (18-6, 12 K. O.-T. K. O.), aki pénteken Londonban az osztrák Gotthard Hintereggertől (24-6-1, 12) próbálja elragadni az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) nagyváltósúlyú interkontinentális bajnoki övét.
A WBF-nél (Boksz-világalapítvány) hajdan hasonló titulussal büszkélkedő Matolcsi a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat elveszített (James Hare, Ted Bami és Marat Huzejev ellen), és ha most is kikap, alighanem eltűnik a sülylyesztőben."Azért utolsó lehetőségnek túlzás ezt nevezni, ameddig Józsi velünk van, a csapatunkhoz tartozik, bokszolni fog - mondta lapunknak Veres László menedzser. - Az viszont nyilvánvaló, ha a harmadik címmeccsén is kikap, igazán nagy mérkőzésre belátható időn belül aligha lesz lehetősége. Másfél hónapot készültünk erre a találkozóra, remélem, Józsi megoldja a feladatot."Az elsőt mindenesetre sikerült neki, hiszen 69.1 kilogrammal túljutott a mérlegelésen, dacára annak, hogy délelőtt kis felesleg azért még volt rajta. A címvédőnek már nem ment ilyen könnyen ez, elsőre 30 dekával átesett a limiten, és csak egy óra elteltével tudott bemérni. Ha akkor sem sikerült volna hoznia a súlyát, akkor biztosan elveszítette volna az övét: ha nyer, a korona gazdátlan lett volna, ha veszít, akkor Matolcsi megtarthatta volna a trófeát.Tv: az RTL Klub 22.20-tól felvételről sugározza a Gotthard Hinteregger-Matolcsi József mérkőzést.
Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
3 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
3 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
3 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
3 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
4 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik