Három ezüst az előolimpián

SZ. N. T.SZ. N. T.
2004.05.31. 00:27
Címkék
Öt olimpiai kvótásunk közül hárman a döntőben bokszolhattak vasárnap, az athéni előolimpia zárónapján.
A legkönnyebbek között, a 48 kg-os súlycsoportban Bedák Pál hatalmas küzdelemben egy ponttal kapott ki a kategória kubai klasszisától, Yan Barthelemy-Valerától. Pál bátyja, Zsolt is kubaival mérkőzött az 54 kg-os fináléban, itt simábban nyert a karibi fél, Guillermo Rigondeaux-Ortíz 18:5-ös pontozással bizonyult jobbnak. Harmadik döntősünk, a 60 kg-os Káté Gyula az amatőrboksz talán legnagyobb alakja, a kubai Mario Kindelan ellen húzott kesztyűt, és majdnem meglepetést is okozott. Világbajnoki bronzérmesünk nagyon kitett magáért, jól öklözött, de a végén két ponttal alulmaradt a karibi ország olimpiai és háromszoros világbajnokával szemben.
Összességében kiváló teljesítménnyel zárta a tornát a magyar csapat, a három ezüstérem önmagáért beszél, és hozzá kell tennünk azt is, hogy a 75 kg-os Balzsay Károlyt is egy kubai öklöző búcsúztatta a negyeddöntőben. Egyedül Balog Vilmosnak (69 kg) nem sikerült ez a verseny, ő egy marokkóitól kapott ki a negyeddöntőben.

A látottak alapján megállapítható, hogy nagyon komoly gárdával utazunk az ötkarikás játékokra, két-három éremesély benne van a csapatban, és ha ezeket a szoros eredményeket meg is tudnák fordítani ökölvívóink augusztusban...
Nos, az maga lenne a beteljesülő álom.

Előolimpia, Athén
Döntők. 48 kg:
Barthelemy-Valera (kubai)–Bedák Pál (magyar) p. gy. (17:16). 54 kg: Rigondeaux-Ortíz (kubai)–Bedák Zsolt (magyar) p. gy. (18:5). 60 kg: Kindelan (kubai)–Káté Gyula (magyar) p. gy. (15:13)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
31 perce

Óriási angol védelmi hiba után már a 2. percben vezetést szereztek a spanyolok a Wembleyben

Minden más foci
36 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
56 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája