Mayweather szép búcsúja

2003.11.02. 21:30
Címkék
Floyd Mayweather (310) emlékezetessé tette búcsúját jelenlegi súlycsoportjától, a könnyűsúlytól.
A tervei szerint feljebb lépő (és a nagyváltósúlyú Oscar De La Hoyáról álmodó) amerikai a Grand Rapidsban megrendezett gálán a hetedik menetben végzett a dél-afrikai Phillip N’Douval (31–2), és megvédte a WBC (Bokszvilágtanács) világbajnoki övét.Ígéretéhez híven mindkét bunyós hatalmas lendülettel kezdett, a harmadik menettől aztán már egyértelműen a világbajnok akarata érvényesült. Mayweather kis szerencsével már a hatodik felvonásban befejezhette volna a találkozót, akkor még N’Dou ellenállt, három perccel később azonban segédei úgy döntöttek, megóvják a még nagyobb veréstől. Elhatározásukban minden bizonnyal hatalmas szerepet játszott Mayweather három, egyenként is megrendítő erejű jobbosa…Az est másik címmérkőzése is a hetedik menetben fejeződött be, igaz, technikai döntéssel. A mexikói Juan Manuel Márquez (42–2), az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és az amerikai Derrick Gainer (39–6–1), a WBA (Bokszvilágszövetség) pehelysúlyú világbajnoka címegyesítő mérkőzése vétlen fejelés miatt szakadt félbe, a szabályok értelmében lepontozták az addig látottakat, és minden döntnök hatalmas különbséggel – rendre legalább 5 ponttal – Márqueznek adta a csatát.
Legfrissebb hírek

Szépített az MTK a Kisvárda ellen – percről percre

Labdarúgó NB I
1 perce

Supermoto-vb: német siker S1GP-ben, magyar ötödik és hatodik hely S4-ben Visontán

Egyéb autó-motor
3 perce

A BVSC és a Kaposvár is elődöntős a férfi vízilabda MK-ban

Vízilabda
11 perce

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
17 perce

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
17 perce

NB II: BVSC-Zugló–FC Nagykanizsa

Labdarúgó NB II
25 perce

„Ez azért óriási eredmény a mai futballban” – századik Bundesliga-meccsén játszott Schäfer András

Német labdarúgás
27 perce

NB II: Tiszakécskei LC–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
31 perce