Egy lépésre Marcianótól

Ugyanakkor nem árt rögzíteni, nagyon nehéz összehasonlítani a két bokszoló produkcióját. Számszakilag feltétlenül megállja a helyét a párhuzam (mindketten sorozatban nyertek, világbajnokok), minden másban azonban sokkal inkább Rocky oldalára billen a mérleg nyelve. Az amerikai 1947 és 1955 között súlycsoportja összes jelentős alakjával találkozott, az akkori egyszerű, letisztázott viszonyok között mindig "a” világbajnoki övért küzdött, és nem kellett elvesznie a szervezetek erdejében. Nyugodtan állíthatjuk, a már említett Moore, Joe Louis, Ezzard Charles vagy éppen Jersey Joe Walcott neve akkoriban többet mondott a bokszbarátoknak (dacára a kevésbé fejlett hírszolgáltató rendszernek), mint napjainkban Derrick Harmoné, Joey DeGrandisé, esetleg Alejando Lakatusé. Mert Michalczewski útja például rajtuk keresztül vezetett a rekord közelébe, méghozzá a több mint tíz szervezet egyikénél, a WBO-nál. A kritikusok is főképp a visszafogott ellenfélválasztást emlegetik, midőn azt fejtegetik, menynyit ér Michalczewski produktuma Marcianóéhoz viszonyítva. Az elemzések vége általában nem a lengyelből németté, majd újra lengyellé lett Tigrisre nézve hízelgő…
Ettől még vitathatatlan, hatalmas tett 48 mérkőzést nyerni egyvégtében, és még nagyobb, ha Michalczewski félszáz győzelemmel a háta mögött, hibátlan mérleggel büszkélkedő világbajnokként vonulhatna vissza. Erre korábban soha senki sem volt képes.
Ennek fényében különösen meglepő klubja, a sokak által meglehetősen óvatosnak tartott Universum Box-Promotion ellenfélválasztása, González a súlycsoport szűk elitjébe tartozik, Michalczewski talán még sohasem bokszolt ilyen kaliberű riválissal. A mexikói karrierje során mindössze egy vereséget szenvedett, azt is pontozással, Roy Jones Juniortól, aki súlycsoporttól függetlenül a világ egyik (ha nem a) legjobb bunyósa. González manapság a szervezetek többségénél a világranglista dobogóján foglal helyet (a WBC ugyan nem jegyzi, az IBF és a WBA azonban harmadikként, míg a WBO – éppen Erdei Zsolt előtt – másodikként tartja nyilván), márpedig ennyi bőven elég ahhoz, hogy Michalczewski és csapata óvatosan tekintsen a találkozó elé.
"Nyerni fogok, de nagyon nehéz feladat előtt állok – véli a világbajnok. – Hihetetlenül ösztönzőleg hat rám, hogy hamarosan megjavíthatom a rekordot. Nagyszerű érzés lenne történelmet írni, éppen ezért hatalmas nyomás nehezedik rám. Egyelőre azonban nem akarok az ötvenedik meccsemre gondolni, elég, ha csak Gonzálezre összpontosítok. Egyre nehezebb a helyzetem, már nem tartozom a legfiatalabbak közé, nem leszek gyorsabb, minden mérkőzésemen többet és többet kell tennem a győzelemért.”
A Marciano-rekord hajszolásának árnyékában nem árt megjegyezni, hogy Michalczewski további két csúcsot is sikeresen megostromolhat a következő két összecsapásán. Ha a következő két címvédő meccsét győzelemmel vívja meg, akkor egy másik legendát, a nehézsúlyú Joe Louist fogná be, mert ő lenne a második olyan bokszoló, aki huszonötször tudta megvédeni a világbajnoki övét (a félnehézsúlyú rekord már régen a 23 címvédésnél tartó Tigrisé, 1999-ben körözte le a 15-nél leragadó Bob Fostert). Archie Moore hátrébb szorításához elég szombaton nyernie, ebben az esetben ugyanis garantálható, hogy legalább kilenc évig és három hónapig félnehézsúlyú világbajnok lenne (most kilenc évnél és egy hónapnál tart, biztos, hogy a González elleni meccsét követően az idén már nem bokszol, márpedig Moore megállt kilenc év, két hónapnál), ilyen hosszú ideig ebben a kategóriában senki sem uralkodott.
Persze, mindezek teljesülésének szükséges (de nem feltétlenül elégséges) feltétele a González elleni diadal, mert ahogyan Klaus-Peter Kohl, az Universum elnöke fogalmazott: "A Formula–1-ben nyolcadik hellyel is világbajnok lehet az ember, a bokszban azonban csak a győzelmek számítanak. A nyolcadik hely itt annyit ér, mint a tizenötödik. Nagyjából semmit.”
Tv: az RTL Klub és a ZDF 23.30-tól közvetíti a Michalczewski–González mérkőzést