Meghalt egy fiatal bunyós

2003.06.11. 22:08
Címkék
Hétfőn a Lupa-szigetnél fürdött a barátaival, ekkor látták utoljára. Országszerte tizenegyen fulladtak vízbe az ünnepeken, őt is elnyelte a Duna, azóta a holtteste is előkerült.
Kállai Róbert, a KSI rendkívül tehetséges, fiatal bunyósa tagja volt az athéni olimpiai keretnek, nyert serdülő-, kadett- és juniorbajnokságot, tavaly a kecskeméti kadett-vb-n negyeddöntőt bokszolt 45 kilóban, a felnőtt-világbajnokságra készülő Bedák Pál mögött ő volt a 48 kiló, a kislégsúly második számú hazai reménysége.A Szabó Ervin Gimnázium harmadik osztályát éppen befejező fiú igazi bunyóscsaládban nőtt fel, három testvére is bokszol, a legnagyobb, Tibor a Vasasban bontogatja a szárnyait, a két kisebb, Albert és Gábor pedig Svasznek Jenő edző kadett-vb-re készülő keretének tagja, az előbbi 66 kilósként bizonyosan ott is lesz a Bukarestbe utazó válogatottban.A hatósági vizsgálatra még várni kell, ez azonban semmit sem változtat a szörnyű tényen: a magyar ökölvívás elveszített egy sokra hivatott fiatal sportolót. Immár végérvényesen.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
4 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
4 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
4 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
5 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
5 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
5 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája