Menetből is három arany

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
2003.05.26. 21:00
Címkék
A hét végén Schwerinben és Hamburgban kemény felkészülési tornán vettek részt a júliusi, bangkoki világbajnokságra készülő legjobbjaink. Szántó Imre szövetségi kapitány kilenc bunyóssal vágott neki a németek számára vb-kvalifikációnak számító, a mieink mellett az oroszokat is felvonultató viadalnak, amelyet több helyszínen, mondjuk így, változatos körülmények közepette rendeztek meg.
A hazaiaknak a házigazdaként is fungáló Universum Box-Promotion profiistálló edzőtermében kezdődő, közben egy ízben szabadtéren, igaz, ponyva alatt, ám szakadó esőben, 5-6 fokos jótékony hidegben is zajló tornáról Bedák Zsolt, Balzsay Károly és Hidvégi György egyaránt első hellyel tért haza, Mucsi Ottó második lett, további öten pedig megnyerték rendhagyó bronzmeccsüket."Nem vagyok elszállva – fogalmazott visszafogott tömörséggel a kapitány. – Hidvégi ugyan jó benyomást tett rám, megverte a vébé-bronzérmest, Balzsay rendben volt, ha létrejön a döntő, legfeljebb két menet alatt végzett volna a sérült Sartisonnal, és Bedák Zsoltira sem lehet panaszom, nagy meccseket bokszolt, még a jelenlévő Universum-főnök, Klaus-Peter Kohl is nagyon megdicsérte. Szűcsöt viszont fel kell ráznom, és Káté is lassan formába lendülhetne már, no meg Balogban is sokkal több van. Hivatalosan a németek számára volt felmérő a torna, ám én sem lehetek elégedetlen, mert a mi vébé-felkészülésünket is jól szolgálta.”A válogatott kilenc–tizenegy fővel jövő hétfőn kezdi meg a kis híján egészen a világbajnoki rajtig tartó, több hetes tatai edzőtárbort.Nemzetközi torna, Schwerin és Hamburg

A magyarok eredményei

Elődöntő. 51 kg: Mucsi Ottó–Dorn (német) p. gy. (15:9). 54 kg: Bedák Zsolt–Kiseljew (német) p. gy. (26:10). 57 kg: Papp (német)–Ladányi Róbert p. gy. (16:10). 60 kg: Dressen (német)–Káté Gyula p. gy. (11:5). 64 kg: Merjasow (német)–Pekanov Tamás d. f. gy. az 1. m-ben. 69 kg: Schuster (német)–Balog Vilmos p. gy. (19:8). 75 kg: Balzsay Károly–Wilaschek (német) d. f. gy. a 3. m-ben. 81 kg: Gross (német)–Szűcs István p. gy. (7:4). 91 kg: Hidvégi György–Roth (német) p. gy. (15:4)

A 3. helyért. 57 kg: Ladányi Róbert–Dzsambursin (orosz) p. gy. (25:22). 60 kg: Káté Gyula–Minyejev (orosz) p. gy. (22:1). 64 kg: Pekanov Tamás–Rjabics (orosz) p. gy. (16:12). 69 kg: Balog Vilmos–Ptyisnyikov (orosz) fa. a 2. m-ben. 81 kg: Szűcs István–Krupennyikov (orosz) mérkőzés nélkül

Döntő. 51 kg: Rachimow (német)–Mucsi Ottó p. gy. (11:8). 54 kg: Bedák Zsolt–Romanyenko (orosz) p. gy. (17:11). 75 kg: Balzsay Károly– Sartison (német) mérkőzés nélkül. 91 kg: Hidvégi György–Kretschmann (német) fa. a 3. m-ben
Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
10 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
21 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
55 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája