Erdei Zsolt ismét edzésbe állt Hamburgban

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.05.20. 21:23
Címkék
Immár hivatalosan is véget ért a március 29-e óta tartó pihenő, a legutóbb a brazil José Hilton Santost legyőző Erdei Zsolt a hét elejétől ismét az Universum Box-Promotion hamburgi edzőtermének vendége. A WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális bajnoka megkezdte a felkészülését profikarrierje tizenhatodik mérkőzésére, jóllehet jelenleg még nem kap csúcsterhelést.
– Elég hosszú volt a pihenő, nem baj a fokozatosság – válaszolta lapunk érdeklődésére a hibátlan mérlegű magyar öklöző. – Hét hetet voltam otthon, annyit, mint profiként korábban még sohasem. Valahogyan mindig úgy jöttek a gálák, hogy nem bunyózhattam. Remélem, most már felgyorsulnak a folyamatok, és a nyár végéig nem is egyszer, hanem mindjárt kétszer bokszolok.– Mikor lesz az első fellépés?– Még semmi sem biztos, de úgy tűnik, július tizenkettedikén, ezenkívül annyi valószínűsíthető, hogy Hamburgban. Hogy kivel, milyen címért, nos, arról fogalmam sincs.– Mintha a klubja beállt volna az évi négymeccses ritmusra.– Szerintem is, de most csak remélni tudom, hogy az idén összejön az a négy. Fél év eltelt, eddig egyszer bokszoltam, de nem tettem le a négy találkozóról, sőt, az öt fellépést is elképzelhetőnek tartom.– Hallott róla, hogy 2003-ban valószínűleg nem lesz Universum-gála Magyarországon?– Most erre mit mondhatok? Nagyon nem örülök neki. Ha jól tudom, Dámosy Zsolt két-háromezres csarnokot tudott volna elképzelni, az Universum viszont ezt kevesellte, gyanítom, a bevételek jelentős csökkenése miatt. Nagyobb csarnokot pedig Zsolt nem mert vállalni.– Azért készülni kell, mert ha nem is Budapesten, de valahol biztosan bokszolni fog Erdei Zsolt.– Legalábbis remélem. Szerdáig még csak napi egy tréningem van, utána jön a java. Sdunek edző meglepődött, amikor meglátott, mert nem hat-hét kiló pluszszal jöttem vissza Magyarországról. Azt mondta, ahhoz képest sovány vagyok, hogy milyen hosszú ideig voltam otthon. De nem ettem halálra magam, változtattam az étrendemen, kevesebb húst ettem, a zsíros ételeket mellőztem, edzettem a Colosseumban, futottam is, ezért jó a súlyom. Olyan állapotban vagyok, hogy nem kell mindent elölről kezdenem, hanem a korábbi alapokra lehet építkezni. Persze, azért kell egy kis bevezető szakasz. Fritz Sdunek szerdán elutazik Amerikába Klicskóékkal, de már három hétre előre megcsinálta az edzéstervet, amelyet én Michael Timm-mel közösen teljesítek is.– Sérülés most nem hátráltatja?– Fittnek, egészségesnek érzem magam, az étrendváltoztatásnak köszönhetően. Egy orvos, Pilvein Márton valamilyen műszerrel megállapította, hogy köszvényes vagyok, ezért fájnak az ízületeim, emiatt bizonyos ételeket el kellett felejtenem. Nem ettem gabonaszármazékokat, pulykahúst, disznót, marhát, eleinte még csirkét sem. De a sok pihenés jót tett, az ízületeim sem fájnak, úgyhogy módjával, de ismét visszacsempészhettem a menübe a csirkét, a halat meg a kenyeret.– És az orra összeforrt?– Össze, de a heg elég csúnya, alighanem látszani is fog a jövőben. Remélem, kevés ütést kapok majd az orromra, ha meg megütnek, akkor nem ott. Bízom benne, hogy nem nyílik ki minden meccsen, de az gyanítható, hogy sokkal érzékenyebb lesz, mint korábban.
Legfrissebb hírek

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
16 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
36 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
43 perce

A második félidőben Mbappé is betalált, már három góllal vezet a Real Madrid Valenciában

Spanyol labdarúgás
44 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
50 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
55 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
1 órája