Erdei: ez nem tucatsiker volt!

MONCZ ATTILA jelenti BerlinbőlMONCZ ATTILA jelenti Berlinből
Vágólapra másolva!
2002.08.17. 21:56
Címkék
Erdei Zsolt megőrizte hibátlan mérlegét a hivatásosok között. Az amatőrként világ- és Európa-bajnoki címet szerző magyar bokszoló a Berlinben megrendezett bokszgálán egyhangú pontozással verte meg a volt világbajnok brazil Roberto Coelhót. Az est másik magyar szereplője, Matolcsi József a váltósúlyú Európa-bajnokkal, Michel Trabanttal mérte össze erejét. Sokáig jobb volt ellenfelénél, ám végül leléptették (beszámoló a 24 óra sport című rovatunkban). A félig-meddig sportdiplomácai győzelmet arató Universum elismerését jelzi, hogy máris megkörnyékezte a Felix-Promotion magyarját.
Matolcsi és a Felix Box Promotion számára tehát már szombat délután is bizonyos volt, hogy roppant gyümölcsöző lesz a berlini túra. Méghozzá a szorítóban lezajlott eseményektől függetlenül. Az Universum Box-Promotion vezetői ugyanis tárgyalásokat kezdtek egy esetleges együttműködési szerződésről Rácz Félixszel, az első számú magyar profi bokszklub vezetőjével."Számomra ez óriási megtiszteltetés, nyugodtan mondhatom, és nem kötelező sablon, hogy mérföldkő az életemben – fogalmazott a fiatal menedzser. – 1995 óta vagyok kapcsolatban az Universummal, azóta több gálán is dolgoztunk együtt, és érzem, hogy számítanak rám. Tudják, hogy az én bokszolóim felkészülten érkeznek az eseményekre, és ha ki is kapnak, mindig becsülettel helytállnak. Valószínűleg azt is figyelembe vették a döntésüknél, hogy a kelet- és közép-európai térségben dolgozó menedzserek közül egyedül nekem van négy bokszolóm a kontinensrangsorokban, ami azért elég nagy eredmény.”A két fél eddigi együttműködésére az volt a jellemző, hogy Rácz Félix vitte a bokszolóit az Universum különböző rendezvényeire – elég csak felidézni a 2000 júniusában, az Üllői úton megrendezett gálát, amikor Gálfi András simán győzött, míg Kalocsai Zoltán csak a hajrában adta meg magát Artur Grigorjan ellenében a WBO (Bokszvilágszervezet) könnyűsúlyú világbajnoki övéért kiírt összecsapáson –, hamarosan azonban változhat a kép. Az Universum vezérkara és Rácz szombaton újabb egyeztetéseket tartott, amelyek után úgy tűnik, jó esély van a megállapodásra. Az elképzelések szerint a hamburgi illetőségű klub több magyar fiú promotálását is magára vállalná – honfitársaink menedzsere természetesen Rácz Félix maradna –, miközben mindkét fél delegálna versenyzőket partnere rendezvényeire. Ezek alapján például még az is elképzelhető, hogy Erdei Zsolt felbukkan a Felix-Promotion egyik bokszgáláján…A kapcsolatfelvételnek több oka is lehet. Egyrészt az Universum további piacokat szeretne találni magának – ne feledjük, a klub generációváltás előtt áll, többek között Urkal, Kotyijev és Lunka elment, Michalczewski, valamint Grigorjan alighanem 2003-ban befejezi –, másrészt a Felix-Promotion a közelmúltban kötött televíziós szerződésének köszönhetően (az m1 közvetíti a gáláit) tárgyalóképes partner lett. "Nem szeretném eladni magam, de szerintem ők sem engem akarnak megvásárolni – nyilatkozta a tárgyalást követően Rácz Félix. – Ha kínkeservesen, rengeteg befektetéssel eljutottam idáig, egy nagy siker kapujáig, akkor itt már nem akarom eladni a fiúkat. Ha az ajánlat olyan, hogy mindkét fél jól jár vele, akkor természetesen elfogadom, de még egyszer mondom, szó sincs arról, hogy bárkitől is megválnék.”A menedzser mellett Erdei Zsoltra is jó volt ránézni Berlinben. Az amatőrök között világ- és Európa-bajnoki címig jutó magyar ökölvívó anekdotázott, mesélt, végre olyan felszabadult volt, amire nagyon régen volt példa. Madár elmondta, a felkészülése szenzációsan sikerült, hihetetlenül élvezte a bunyót, az edzések során többek között Mario Veittel és Thomas Ulrichhal is kesztyűzött – az eredményt szerényen elhallgatta, de mosolya elárulta: nem neki volt gondja a végén… –, és lassan késznek érzi magát a nagyobb feladatok megvalósítására.A remélt csúcsok felé vezető út újabb lépcsőfokát a brazil Roberto Coelho jelentette. A dél-amerikai jegyzett bunyós, volt már a WBF (Bokszvilágszövetség) világbajnoka is, mindettől függetlenül nem ő volt a találkozó esélyese. Legutóbb több mint egy éve, Marco Antonio Duarte ellen lépett szorítóba, akkor pontozással nyert, és most is fogadkozott, hogy ő méri majd az első csapást a profik között Erdeire.Ennek megfelelően elszánt arccal vonult be a ringbe, majd jött Erdei. Dübörgött a zene, dübörgött a ring felé Madár, aki röviddel később hozzáfogott Coelho védővonalának módszeres feltöréséhez. Ballal vitte be az első találatot, majd ügyesen beterelte a semleges sarokba, ahol néhány pontos testütéssel megfogta brazil ellenfelét. Coelho a kezdeti megilletődöttség után gyorsan összekapta magát, egyszer-egyszer ő is tisztán eltalálta ellenfelét, de az első menet vitathatatlanul Erdeié volt.Akárcsak a következő. A felvonás elején mindketten becsülettel püfölték a levegőt is, utána azonban ritmusos lett Erdei bunyója, szépen hajolgatott el a pofonok elől, és egyszer a köteleknél majdnem a földre döntötte a brazilt. Bal- és jobbhorgokkal testen többször is tisztán talált, ekkor az volt az ember érzése, hogy nem megy végig ez a csata.A harmadik három percben egyértelműen fölényben volt a magyar fiú, Coelho kizárólag a védekezéssel törődött. Erdei balhorgai és -felütései egyre gyakrabban "robbantak” fel a fején és a testén, és ezek nem sok jót ígértek a brazil számára. A negyedik menetben Coelho fogvédője megelégelte az ütéseket, cserélni kellett, de a brazil sehogyan sem akarta megadni magát. Pedig az ütésállósága becsületes teszt alatt volt, akárcsak az ötödik menetben. Amikor néhány perccel később lekongatták a hatodik menetet is, eldőlt, hogy Erdeinek a szombat esti lesz pályafutása leghosszabb ütközete. Szerencsére a kondícióján ez nem érződött, az utolsó két felvonásban is ment becsülettel a vérző orrú Coelho után, és leütni ugyan nem tudta, de a teljesítményére így sem lehet panasz. Egyhangú pontozásos győzelme mellett azért is örülhetett, mert teljesült egy vágya, azaz rengeteg menetet eltöltött a szorítóban. Jól jöhet még a most megszerzett rutin valamikor!
Erdei Zsolt profi eredménylistája
idôpont ellenfél helyszín eredmény
2002. 08. 17. Roberto Coelho Berlin p. gy. 8 m-ben
2002. 06. 29. Darrin Whitley Atlantic City p. gy. 6 m-ben
2002. 03. 16. Anthony Stephens Stuttgart K. O. gy. a 2. m-ben
2001. 12. 15. Jesse Corona Berlin T. K. O. gy. a 4. m-ben
2001. 11. 03. Alban Girouard Lübeck K. O. gy. a 2. m-ben
2001. 09. 01. Julius Gal Berlin T. K. O. gy. a 2. m-ben
2001. 08. 04. Dennis Matthews Las Vegas T. K. O. gy. a 3. m-ben
2001. 06. 16. Alekszandr Gerasenko Budapest p. gy. 4 m-ben
2001. 04. 07. Henri Mobio Besse Hamburg K. O. gy. a 4. m-ben
2001. 01. 27. Dennis McKinney München p. gy. 4 m-ben
2000. 12. 16. Willie McDonald Essen T. K. O. gy. a 2. m-ben
2000. 12. 05. Philip Houthooft Hamburg T. K. O. gy. az 1. m-ben
Erdei Zsolt profi eredménylistája
idôpont ellenfél helyszín eredmény
2002. 08. 17. Roberto Coelho Berlin p. gy. 8 m-ben
2002. 06. 29. Darrin Whitley Atlantic City p. gy. 6 m-ben
2002. 03. 16. Anthony Stephens Stuttgart K. O. gy. a 2. m-ben
2001. 12. 15. Jesse Corona Berlin T. K. O. gy. a 4. m-ben
2001. 11. 03. Alban Girouard Lübeck K. O. gy. a 2. m-ben
2001. 09. 01. Julius Gal Berlin T. K. O. gy. a 2. m-ben
2001. 08. 04. Dennis Matthews Las Vegas T. K. O. gy. a 3. m-ben
2001. 06. 16. Alekszandr Gerasenko Budapest p. gy. 4 m-ben
2001. 04. 07. Henri Mobio Besse Hamburg K. O. gy. a 4. m-ben
2001. 01. 27. Dennis McKinney München p. gy. 4 m-ben
2000. 12. 16. Willie McDonald Essen T. K. O. gy. a 2. m-ben
2000. 12. 05. Philip Houthooft Hamburg T. K. O. gy. az 1. m-ben
Szorítószemle
piros sarok súlycsoport/menetszám kék sarok
Ilian Ares (német) könnyûsúly Abdelilah Benabbou (német)
1–0 p. gy. 4 m-ben 0–1
Andrij Kotelnik (ukrán) kisváltósúly Patrik Prokopecz (szlovák)
11–0, 6 K. O.–T. K. O. T. K. O. gy. a 3. m-ben
Mario Veit (német) nagyközépsúly Juraj Ondricko (szlovák)
35–1, 21 T. K. O. gy. az 1. m-ben
Erdei Zsolt (magyar) félnehézsúly Roberto Coelho (brazil)
12–0, 8 p. gy. 8 m-ben 30–7, 21
A többi mérkôzés lapzártánk után fejezôdött be.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik