Trabant hatodik címmeccse

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.08.14. 21:25
Címkék
Az augusztus 17-i, váltósúlyú Európa-bajnoki címmérkőzésen Michel Trabant először lép ringbe a kontinens uralkodójaként. A magyar Matolcsi József leendő riválisa nem tartozik az Universum Box-Promotion legismertebb bunyósai közé, ettől függetlenül semmiképpen sem szabad lebecsülni őt.
A berlini születésű, tehát kétszeresen is hazai pályán bokszoló Trabant 1995. február 12-én kezdte meg profikarrierjét, méghozzá a Marc Piette elleni pontozásos győzelmével. Az első címmérkőzésére 1997. október 11-én került sor, amikor Mike Reissmann-nal megküzdött a német bajnoki koronáért. Az universumos a második menetben kiütéssel diadalmaskodott, újabb egy év elteltével pedig már ő volt a WBO (Bokszvilágszervezet) váltósúlyú interkontinentális bajnoka, miután pontozással legyőzte Eric Jakubowskit. Még kétszer bokszolt ezért az övért, majd az idén áprilisban Gdanskban – Kovács István búcsúgáláján – pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el. Vitatható pontozással ugyan, de legyőzte Christian Bladtot, és ő lett az EBU (Európai Bokszunió) váltósúlyú bajnoka. Szombaton, 37. profimeccsén először próbálja megvédeni a trónját.
Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
2 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
2 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
2 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
3 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
3 órája