Küszöbön a második rész

2002.07.30. 20:32
Címkék
Mike Tyson mégsem tudja abbahagyni a bokszot. A júniusban az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú világbajnoki övéért kiírt mérkőzésen Lennox Lewistól gyenge teljesítménnyel megsemmisítő vereséget szenvedő amerikai bokszoló néhány hét után végül a folytatás mellett tette le a voksát, és tervei szerint még az idén láthatjuk őt a szorítóban. "Igen, Mike tényleg bokszolni fog, reményeink szerint novemberben. A helyszínről és az ellenfélről azonban egyelőre korai lenne nyilatkozni” – ismerte el az egyik bokszmagazinnak Shelly Finkel, "Iron Mike” tanácsadója.Természetesen azonnal megindultak a találgatások Tyson lehetséges riválisáról, eleinte Francois Botha neve tartotta magát a lista élén, egészen addig, amíg Finkel nem cáfolta meg mindezt. "Ez nekem is, Mike-nak is újdonság, csak nevetni tudok rajta” – mondta a menedzser. És ezután érdekes hírek láttak napvilágot! A két televíziós társaság, a Showtime (Tyson) és az HBO (Lewis) állítólag röviddel a memphisi csata után megegyezett arról, hogy a brit és az amerikaik kolosszusnak záros határidőn belül újra találkoznia kell egymással. A szerződés is kész, ami pedig nagyot lendíthet egy ilyen meccs tető alá hozásában.Ráadásul Tyson rögvest a kudarc után visszavágót kért, Lewis pedig nem volt hajlandó megmérkőzni Vitalij és Vladimir Klicskóval, valamint Chris Byrddel, hanem bejelentette: vagy összehoznak neki egy 30 millió dollárt javadalmazó meccset, vagy visszavonul. Ekkora összeget pedig jelenleg a nehézsúlyban talán csak egy ember ellen lehet keresni. Ôt Mike Tysonnak hívják.A szervezők már kész elképzelésekkel rendelkeznek a dollárkötegek elosztásáról is: a díjalap 60 százaléka Lewist illetné meg, a kihívónak pedig be kell érnie szerény 40 százalékkal. Mondjuk 40 millió dollárral…
Legfrissebb hírek

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
26 perce

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
32 perce

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
36 perce

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
41 perce

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
41 perce

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
51 perce

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
1 órája

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
1 órája