Ami az érmek mögött van

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2002.07.27. 22:00
Címkék
Csötönyi Sándor megnyugodott. Az esetek többségében magas hőfokon égő bokszelnök minden tekintetben sikerrel zárta a permi Európa-bajnoskágot, hiszen egyrészt bunyósaink Balzsay és Szűcs révén két éremmel tértek haza a Káma partjáról, másfelől Csötönyi is mindenki megelégedésére debütált az EABA (Európai Amatőr Ökölvívó-szövetség) újdonsült alelnökeként.
– Sajnáltam, hogy a pénteki MOB-ülés miatt csak vasárnapra értem ki, mert az első napokban azért ért minket néhány méltánytalanság – füstölög a MÖSZ elnöke. – Na mindegy, a lényeg, hogy ezután már odatelepedtem a zsűrielnök mellé, nem árt, ha a pontozók látják az erőt, akkor talán nem mernek gépészkedni ellenünk.– Mi van, ha hamarabb érkezik meg? Mit tudott volna tenni?– Balog Vili és Garai meccse kapcsán egyöntetű volt a vezetők véleménye, hogy akár fordítva is lehetett volna. Ha akkor demonstratíve odaállok a zsűri mögé, tán meg is fordul. Szerencsére az utolsó napokban már nem élvezett velünk szemben senki sem előnyt. Tetszik, nem tetszik, ez egy ilyen sportág, a bunyóban a diplomáciára nagyon nagy szükség van.– A tavalyi világbajnoki kudarc után, gondolom, életmentő volt Balzsayék két érme.– Bizony, az egész sportágnak óriási, amit a srácok produkáltak. Én egyébként elsődlegesen a fiatalok produkcióját figyeltem, és nagy öröm, hogy a két, egyaránt a húszas éveinek legelején járó dobogós mellett Bedák vagy Ráth bemutatkozását is elismerő szavakkal illették. Van remény arra, hogy a nagyon tehetséges mostani kadett- és juniorkorosztállyal hat-nyolc éven belül felnőjön egy újabb nagy magyar bokszgeneráció.– Közben azonban a hivatásos szakág is szippantgatja a legjobbakat.– Sajnos, ezt sokan elfelejtik velünk kapcsolatban. Elég ha mondok egy névsort: Kovács Pista, Erdei, Nagy Jancsi, Kótai, Lakatos Pali, de még Bérest, Szabó Lórit vagy Koczákot is idevehetem, valamennyien ott lehettek volna, vagy még most is ott lehetnének az éremszerzőink között. Volt olyan, például Kovács, aki teljes pályafutása végén lett profi, mások azonban elfelejtették, hogy a bunyóhoz türelem is kell, olyan, mint az iskola, fenékkel is kell bírni.– Kótai például most robbanhatott volna be igazán.– Megértem őt, mert hivatásosként vonzó lehetőséget kapott, és a jelek szerint él is vele, de miután az orosz Szaitov visszavonult, amatőrként is most jött volna el az ő ideje. De még egyszer mondom, elfogadom, hiszen a közértben az ember nem hivatkozhat arra, hogy majd holnap behozom a pénzt, a srácok meg akarnak élni valamiből.– Évek óta hangoztatja, hogy a profikkal szorosabb kapcsolatra lenne szükségük. Most éppen mennyire szoros?– Végre egyesültek a hazai hivatásos szervezetek, az EBU, az Európai Bokszunió is elfogadja őket, és szeptembertől már közös irodát is működtetünk velük. Elindulhat végre az egészséges együttműködés. Mint ahogyan nagyon bízom a Sport1 televízióval való megállapodásban is. A tulajdonos Bayer Jóska személyes barátom, földim, ez azért sokat lendített azon, hogy négy évig a magyar bunyó is felkerüljön a programtükörbe. A királyi tévénél már nehezen viseltem, hogy tisztázatlanok voltak a viszonyok, és napi, szerkesztői szinten döntöttek arról, mikor kerülünk képernyőre. Bízom benne, hogy ez a jövőben másként lesz.– Ezek szerint a nagy dolgok mégsem a ringben dőlnek el.– Legalábbis nem csak ott. Egy sportág működtetéséhez rengeteg pénz kell, ezt a barátaim segítségével előteremtem, de az állami támogatás elengedhetetlen. A bunyó már annyit tett le a magyar sport asztalára, olyan klasszisokat, példaképeket és bálványokat adott, mint Papp László, Török Béka, Kajdy, Badari, Gedó, Kovács vagy Erdei, hogy most már szeretne valamit kapni is. Én korábban sem kételkedtem az állami sportirányítás tiszta szándékaiban, és amúgy sem szokásom visszafelé mutogatni, de mégis, meg kell érteni, hogy addig háborúzom, amíg nem kezelnek minket a valós értékünkön.– Balzsayval mindenesetre újabb csiszolatlan gyémánt került felszínre.– A mi bányánkból mindig előkerül egy-egy újabb csodálatos darab, de azért tegyük hozzá, hogy annyira kis nüanszokon, idegállapoton, súlyhozáson, sérüléseken és pontozókon múlnak a sikerek, hogy jó adag szerencse is kell az igazán kiugró eredményekhez.– A bunyó népszerűségével mennyire elégedett?– A vidékre egy szavam sem lehet, táblás házak előtt mennek a rendezvényeink, jó néhány sportág megirigyelhetné azokat. Pestre viszont vissza kell csalogatni a bunyót, a bajnokság jövőre három év kirándulás után a fővárosba költözik, és azon dolgozom, hogy egy erős névszponzor segítségével, a régi Honvéd-kupák mintájára a januári nemzetközi idénynyitót is Budapestre hozzuk.– Olimpiai kvalifikációs tornát mégsem sikerült szerezniük, holott a korábbi rendezők nem pályázhattak.– Mi viszont csak betonbiztos garanciavállalással, előre befizetett hatalmas összegekkel tudtunk volna odaférni, és ennek most nem volt realitása. Plovdiv, Varsó, Baki és Göteborg rendezheti a tornákat, a legfontosabb azoban a 2004-es pulai Európa-bajnokság, amelynek valamennyi érmese ott lesz Athénban. Annak majd nagyon nekifekszünk. És ha mi elhatározunk valamit, annak általában lesz is foganatja.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik