Már számolják a napokat

Egy hét van már csak hátra, és az Ural Great Perm ragyogó kosárcsarnokában megkezdődik az idei, a sorban a 34. férfi ökölvívó Európa-bajnokság. A kontinens határára 11 öklözővel kel útra Szántó Imre szövetségi kapitány, a legkisebbek, a 48 kilogrammosok mezőnyén kívül valamennyi kategóriában lesz magyar induló. Jókedvűnek, bár kissé elcsigázottnak tűnnek a fiúk Tatán, ami nem csoda, hiszen egyrészt hetedik hete készül együtt a keret, már mindenkiben dolgozik a meccsláz, ilyenkor már nehezen telnek az utolsó napok, és persze olyan is akad, akinél nehezen peregnek le az utolsó dekák. Két éve Tamperében Erdei Zsolt arany-, Lakatos Pál, Farkas György, Kótai Mihály és Garai Emil bronzérmet nyert – egészen szenzációsan szerepelt a magyar Eb-küldöttség. Az öt érmes közül három, Lakatos, Kótai és Erdei azóta kisebb, illetve nagyobb sikerrel hivatásosnak állt, Farkas és Garai azonban ezúttal is tagja a "kezdő tizenegynek”. Kurtucz Csabára jó ránézni, a Kecskemétről a Vasasba került, kölyökképű szupernehézsúlyú láthatóan a kutyától sem fél, nemhogy a ringben várható exszovjet barnamedvéktől. Különösebben nem izgatja, hogy az ígért új súlycsoporthatárok között ismét eltűnt a legfelső kategória felső limitje, azt mondja, simán belefogyna ő a 95 kilogrammba is. Garai egykedvűen mosolyog, ma már a rutinosak közé tartozik – ki gondolta volna ezt akár csak két éve? Balzsay Károly arcán inkább titokzatos, mint jókedélyű vonásokat fedez fel az ember, az egykor szupertehetségnek induló, ma középsúlyú bunyós már csak babonából sem szívesen jósol Permre, ám látszik rajta, hogy kis túlzással ölni is képes lenne egy éremért. Egy éve még Szűcs István harcolt Balzsayval a válogatottságért, ma kényelmesen, fogyasztásmentesen, jó hangulatban készül félnehézsúlyú bemutatkozására a Vasas technikás bunyósa. Erdei Zsolt távozása óta nem magától értetődő, hogy kié a csapatkapitányi poszt, erre nézve hivatalos válasz nem is érkezik, de többek egybehangzó véleménye szerint a váltósúlyú Balog Vilmost illetné a karszalag. Vili sem tündökölt eddigi világversenyein – vagy ha igen, akkor sem állhatott dobogóra –, éppen ideje lenne, hogy virtuóz, időnként szemkápráztató stílusát több mint egy héten keresztül bemutathassa a kontinensnek. Nagy József szemében a megszokott harci tűz lobog, a hajdúhadházi fiú szinte már a szorítóban érzi magát, nála aztán nem lesz gond a ráhangolódással. Maczik Róbert kicsit nyúzottnak tűnik, borostásan álldogál az edzőterem sarkában, most ébredt, igaz, majd a permi kötelek között kell igazán ébernek lennie. Ráth Miklós és Bedák Zsolt tudja, hogy a kicsik helye hol van a csapaton belül, mindketten juniorok még, mindketten most debütálnak, egyikük sem úgy indul a távoli Uralba, hogy a fejét veszik, ha nem nyeri meg az Európa-bajnokságot. Rájuk szeptemberben Havannában még a juniorok világbajnoksága is vár az idén. Káté Gyula a két évvel ezelőttit megnyerte Budapesten, és bár nagy nemzetközi tornákon már a felnőttek között is letette a névjegyét, a tavalyi belfasti vb-n elmaradt a várt berobbanás, talán majd most…Farkas György óvatos. Kilencedik éve válogatott, nem ismeretlen számára a világversenyek forró légköre, inkább a szorítóban bizonyítaná, hogy nem kicsúszott eredmény volt a tamperei bronz, nem pedig verbálisan. Furcsa, hogy ő a magyar amatőrválogatott korelnöke, hiszen néhány éve még Kovács István, Hart, Mizsei, Lakatos vagy Szűcs László mellé kapott meghívót, rájuk nézett fel, ma pedig talán tőle kérdezi meg Ráth vagy Bedák, hogy milyen is egy Európa-bajnokság. Szántó Imre igazán tudja, hogy milyen. Az olimpiai sportágak szövetségi kapitányai közül talán legrégebben hivatalában lévő szakember nagyon-nagyon bizakodó. Ennek pedig nyilván oka van…