Vasas: Lázok Jánosnak francia, angol és görög ajánlatai vannak

Vágólapra másolva!
2011.01.31. 12:27
Címkék
Francia, angol és görög klubok is érdeklődnek Lázok János, a Vasas labdarúgója iránt. A kétszeres válogatott támadó a Nemzeti Sport Online-nak elárulta: bár az idő ebben az esetben sürgeti, már a téli átigazolási időszakban csapatot válthat. Viszont akkor sem esik kétségbe, ha végül Angyalföldön marad, ugyanis szerződése a nyáron lejár, így akkor már csak vele kell megegyezni.

„Na nem, mintha a mostani vételáram akadálya lenne az eligazolásomnak, hiszen a Vasasnak ez az utolsó lehetősége, hogy pénzt kapjon értem, és most nem vagyok tagja a válogatott keretnek, aminek azért ilyen esetben van árfelhajtó hatása – mondta Lázok János. – Egyelőre francia, angol és görög első, illetve másodosztályú klubok érdeklődéséről tudok, de az is elképzelhető, kivárják a szerződésemben hátralévő fél évet, mert akkor már csak velem kell megegyezniük. És az sem zárható ki, hogy végül itthon maradok, és egy erősebb klubhoz igazolok. Ezért nem élem meg tragédiaként, ha most nem sikerül eligazolnom, ebben az esetben tudásom szerint segítem a Vasast a bentmaradásért folytatott versenyfutásban, amelyben a klubnak is nagy szüksége van rám.”Lázok János. – Egyelőre francia, angol és görög első, illetve másodosztályú klubok érdeklődéséről tudok, de az is elképzelhető, kivárják a szerződésemben hátralévő fél évet, mert akkor már csak velem kell megegyezniük. És az sem zárható ki, hogy végül itthon maradok, és egy erősebb klubhoz igazolok. Ezért nem élem meg tragédiaként, ha most nem sikerül eligazolnom, ebben az esetben tudásom szerint segítem a Vasast a bentmaradásért folytatott versenyfutásban, amelyben a klubnak is nagy szüksége van rám.”

Lázok elárulta: az MTK-nál tavaly tavasszal töltött fél évet pozitívumként értékeli, bár a jó kezdést visszafogottabb folytatás követte, így ki tudott volna többet is hozni belőle. Ettől függetlenül a Vasasnál jobb csapatban játszhatott, ami jót tett önbizalmának és motivációjának.

„Nehéz olyan csapatból kitűnni, még nehezebb folyamatosan tartani azt a szintet, amelyik évek óta a kiesés ellen küzd, de legalábbis a középmezőny alsó régiójába tartozik. Az most is szerepet játszik a váltásban, hogy erősebb bajnokságban ismét egy gyengébb csapatba kerülhetek, vagy egy gyengébb bajnokságban szereplő erősebb klubhoz. Egy dolog biztos, nem a pénz motivál, hanem az, hogy olyan bajnokságba, illetve klubhoz kerüljek, amely az én stílusomnak megfelelő, amelyben lehetőségem lesz a legjobb teljesítményemet nyújtanom.”

Legfrissebb hírek

Így vigasztalta Gyertyás Róza Pupp Rékát a cselgáncs-vb-n – videó

Egyéb egyéni
25 perce

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
32 perce

Petrenkó Brigitta a lengyel röplabdaélvonalba igazolt

Röplabda
51 perce

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
51 perce

Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik