Újpest: a magyar labdarúgás egyik nagy ígérete a liláknál folytatja

Vágólapra másolva!
2011.02.09. 20:01
Címkék
Az Újpest FC szerdán szerződést kötött Zamostny Balázzsal, a Pécsi MFC korosztályos válogatott támadójával – adta hírül a fővárosi klub hivatalos honlapja.

Az 1992. január 31-én született, 189 cm magas, 81 kg súlyú Zamostny Balázst korosztályának egyik legnagyobb tehetségeként tartják, jelenleg az NB II-es PMFC játékosa, de a nyártól biztosan Újpesten folytatja pályafutását.

A fővárosi klub 2015-ig  szóló szerződést kötött a csatárral, a megállapodás 2011. július 1-jén lép életbe, miután a játékost június 30-ig élő szerződés köti a pécsi klubhoz, amellyel Kovács Zoltán sportigazgató megkezdte az egyeztetéseket arról is, hogy a csatár már a tavaszi szezonban az Újpest csapatában szerepelhessen.

Zamostny tavaly a Nike tehetségkutatóján, a Most Wantedon is feltűnt (az újpestiek is ekkor figyeltek fel rá), és a szakemberek szerint az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta, azóta az U19-es válogatottba is bekerült.

„Az utóbbi évek legnagyobb magyar tehetségének tartom, hatalmas termetű játékos, aki fizikailag már most teljesen rendben van, persze taktikai és technikai téren még képezni kell” – nyilatkozta róla korábban Kiss László, a PMFC vezetőedzője.

Zamostny Balázs a PMFC-ben kezdett futballozni, majd 2006-ban egy évre az MTK-hoz került. Az NB II-es felnőttcsapatban a 2010–2011-es idényben mutatkozott be, négy alkalommal lépett pályára. A Magyar Kupában két meccsen szerepelt, és – kora miatt – szerepelhetett az U19-es bajnokságban is.

Nem Zamostny az első tehetség, aki az elmúlt években Pécsről Újpestre került, az azóta már Norvégiába szerződött Korcsmár Zsolt és Nagy Olivér (ő közben már visszatért a PMFC-hez) is ezt az utat járta be.

„Egy kiválasztó során figyeltem fel Balázs képességeire, miután Egervári Sándor szövetségi kapitány felhívta rá a figyelmemet. Nagy tehetségnek tartom, de természetesen nem szeretnénk rá túl nagy terhet rakni. Ha megszokja az újpesti közeget és várakozásokat, nagyon szép jövő előtt áll. Szeretnénk, ha minél előbb csatlakozna hozzánk, de erről még tárgyalnunk kell a pécsi klubbal” – nyilatkozta Zamostnyról az ujpestfc.hu-nak Kovács Zoltán sportigazgató.

KIKAPOTT AZ ÚJPEST MÁSODIK SZÁMÚ CSAPATA

Az Újpest FC B labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett a másodosztályú Budaörstől.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
BUDAÖRS–ÚJPEST FC B 2–1 (0–0)
Újpest FC B: Esterházy (Bozsó, a szünetben.) – Rácz V. (Nagy J., a szünetben.), Privigyei, Horváth K., Banai – Szalai, Hullám (Szabó B., 70.) – Kovács Á. (Iflinger, 65.), Bognár, Popovics, Széki (Pfeffer, a szünetben.)
 Gólszerzők: Kollega, Szűcs P., illetve Pfeffer

 

 

 

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
5 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
5 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
5 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
5 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik