Pápa: Germán a légióskodás után még jobban játszana; Abwót lengyel csapat teszteli

Vágólapra másolva!
2010.07.07. 18:13
Címkék
Egyéves hollandiai kitérő után tért vissza a Lombard Pápa labdarúgócsapatához Germán Tamás, aki az előző szezonban a holland másdosztályú Emmen futballistája volt.
A 23 éves játékos úgy érzi, az elmúlt évadban sokat tanult, és nem csak fizikailag lett erősebb.

„Teljesen más világ volt, rengeteget tanultam, és remélem, hogy fejlődtem is. De ezt majd a szakvezetőség dönti el. Hogy mi a különbség a két ország futballja között? Szerintem ezt a legutóbbi barátságos mérkőzésen megtapasztalhattuk... – kezdte a légiósév bemutatását a Pápa hivatalos honlapján Germán. – Úgy érzem, odakint felnőttem. Egyedül voltam, a barátnőm később csatlakozott csak hozzám. Magamra voltam utalva, meg kellett barátkoznom a nyelvvel, a csapattársakkal, de szerencsére befogadtak, sőt olyan jó barátságok alakultak ki, hogy már mezküldésről, közös nyaralásokról is esett szó.”

„Abból, hogy kint játszottam, nem élek meg itthon. Ugyanúgy oda kell tennem magam, sőt attól, hogy kint játszottam, talán még jobban kell teljesítenem. Bármi kisülhet ebből a bajnokságból. A Debrecen otthonában kezdünk, pozitívan tekintek előre. Reméljük, meglepjük őket, és bravúrt érünk el” – zárta gondolatait a fiatal támadó.

Közben a Lombard szurkolói portálja szerint a csapat nigériai középpályása, David Abwo a lengyel élvonalban szereplő, jelenleg Ausztriában edzőtáborozó Zaglebie Lubin együtteséhez utazott próbajátékra.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Vasas és dupla Liverpool–Bilbao

Minden más foci
6 perce

Los Angeles-i álmok – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
6 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
17 perce

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
56 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
56 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik